„Elveszi a manó az asszonyságtól álmában a beszélőkéjét, és ráteszi a szemétvödörre, hogy az szólni, beszélni tudjon. Szemléletesek Andersen meséi. Nemcsak a szemétvödröt beszélteti ő. Gallért, fésűt és harisnyakötőt is szóhoz juttat. A vakondot, a virágot, még a halakat is, amikor azok a hajdan Európából Amerikába áthúzott távírókábelt se vége, se hossza tengeri kígyónak nézik és faggatják. Beszél, henceg, szót kér versengve minden. Andersen olyan világot talál ki, amely egyként valós és fantasztikus, ahol a kicsi túljár a nagynak az eszén, ahol a fogfájás ťFogfájás néniŤ-vé személyesül, ahol ťa császár új ruhájátŤ elkészíteni hivatott takácsok a levegőt képesek szabni-varrni, egyetlenegy borsószem húsz derékaljon át sem hagyja aludni a hercegkisasszonyt, és az utazó árnyéka önálló életet él. Minden, a legmellékesebb megjegyzés is része lesz a képnek. Akinek hibádzik valamije, annak erényévé lesz a szükség: csak egy féllábú ólomkatona lehet ennyire rendíthetetlen. Többek közt ezek a dolgok késztettek rá, hogy litográfuskrétát fogva eredjek motívumonként az elbeszélt anyag nyomába…” – írja utószavában Günter Grass.
200 éve született Dániában a világ leghíresebb mesemondója, Hans Christian Andersen. Előtte tiszteleg ezzel a kötettel – amelynek jól ismert történetei ezúttal jó pár, magyarul eleddig ismeretlen darabbal egészülnek ki – a képzőművészetben is maradandót alkotó Nobel-díjas nagy német író.
Ajánlott videó
- 00:00 Ha nem vagyunk jól, az a párunkat is megviseli (x)
- 22:04 Trump szerint Dánia nem tudná megvédeni magát – nem változott az amerikai álláspont a háromoldalú találkozó után
- 21:30 A nap legfontosabb hírei 2026.01.14.
- 21:29 Magyar Péter: Most omlott össze a Fidesz kampánya
- 21:04 Lázárék újragondolják az útdíjemelést
- 21:00 „Suttoghatsz a szoftverfejlesztésről is, ha az olyan frekvencián van, amitől az agyam elzsibbad”
- 20:26 Világjárvány méreteit ölti a gyermekek elleni erőszak
- 20:10 Böde-Bíró Blanka győztes kézirangadón tért vissza a Fradiba
- 20:09 Menny és Pokol house-assága, avagy ilyen volt az első magyar múzeumi silent disco
- 20:02 „Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
- 19:41 Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- 19:38 MÁV: baleset miatt késések a győri vonalon
- 19:16 A „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen indít petíciót az Orbán-kormány
- 19:01 Karácsony: A kormány kifosztotta a fővárost, pedig nem volt rászorulva
- 19:00 Színpadon, a közönség előtt kérte meg a nő kezét, mindenkit sokkolt a válasz
- 18:18 „Szerintem 55 évesen így kell kinézni” – Szabó Győző félmeztelen fotókon mutatta meg, mennyire kigyúrta magát
- 11:49 Trump a grönlandi miniszterelnökről: Nem tudom, ki az, de ebből nagy gondjai lesznek
- 20:02 „Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
- 11:04 Döntött a bíróság: lehet hűtlen kezelés miatt nyomozni Rogánék propagandaköltései ügyében
- 14:51 „Teljesen antikézilabdát játszanak, senki sem akarja ezt nézni” – még el se kezdődött az Eb, már megy az üzengetés
- 09:44 Szentesi Éva ismét kórházba került, a születésnapját is bent töltötte
- 18:45 Szlovák parlament alelnöke: Fico gondolkodás nélkül hátba szúrná Orbánt, ha az érdekei úgy kívánják
- 19:41 Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- 11:39 Medián: Tovább nőtt a Tisza előnye, a Fidesz a biztos szavazó pártválasztóknál még gyengült is
- 16:07 Tíz éve halt meg a férfi, akinek a tudomány és a fél világ szerint tökéletes hangja volt – Alan Rickmanre emlékezünk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
