Az író-rendező lapunknak elmondta, hogy már bánja, hogy a Harkányi Szabadegyetemen beszélt új filmtervéről, mert azóta többen kérdezték erről, de bővebbet nem tud elárulni, hiszen olyan filmről, amire még egy fillér sincs, nem is érdemes beszélni. Bereményi szerint április környékén, amikor elkészül a forgatókönyvvel, már várhatóan több információval tud szolgálni.
A Magyar Nemzet tudósítója szerint Bereményi arról beszélt előadásában, hogy a fiataloknak minél előbb meg kell ismerniük az igazságot az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő gyilkosságok és megtorlások levezénylőjéről. Szerinte ugyanis, ha négy éven belül nem készülne egy ilyen film, kifutna egy olyan generáció, amely minden érdeklődését elveszíti a történelmi igazság iránt. A megoldás csak is az lehet, hogy olyan filmet mutassanak be, amely nem relativizálja a korszak bűneit.
A lap állításaival ellentétben Bereményi elmondta, hogy nem tárgyalt a filmtervéről Andy Vajna magyar származású producerrel. A hollywoodi sikerfilmgyárossal egy másik közös ügyük van. Vajna ugyanis azzal bízta meg, hogy egy Joe Eszterhas forgatókönyvíró által jegyzett készülő ötvenhatos filmnek írja meg a dialógusait. Ezen filmről azonban még körülbelül egy hónapig ugyancsak nem szeretne részleteket elárulni.