Élet-Stílus

A WHO szerint előbb-utóbb megjelenik az emberre veszélyes vírus

Egy napon emberek közötti világméretű járványt fog okozni a H5N1 vírus, csak az a kérdés, hogy mikor - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a madárinfluenzáról tartott genfi tanácskozás megnyitóján.

Szakemberek attól tartanak, hogy az agresszív vírus genetikai módosuláson megy keresztül, miáltal könnyen átterjedne emberről emberre is. “Hogy ez mikor fog bekövetkezni, azt még nem tudjuk. Azt azonban tudjuk, hogy be fog következni” – szögezte le Dzsong Vuk Ri, 63-ban jelölve meg a madárinfluenzában 2003 óta meghalt emberek számát.

A WHO-tanácskozás célja, hogy a mintegy 700 résztvevő akciótervet hagyjon jóvá a madárinfluenza elleni átfogó harc érdekében.


A WHO-konferenciával egyidőben látott napvilágot, hogy a kínai tudományos akadémia genetikusan módosított csirkéket és tyúkokat kíván kitenyészteni, amelyek ellenállóak lennének a madárinfluenza vírusával szemben.


“Kisebb szakértőcsoportot hozunk létre, amely a madárinfluenza hatásait tanulmányozza majd genetikusan módosított csirkéken és tyúkokon” – közölte Tang Hung (Tang Hong), a tudományos akadémia biofizikai főosztályának a tagja a Beijing Youth Daily című angol nyelvű kínai napilappal. Az akadémián belül külön csoportot hoztak létre a vírus tanulmányozására, oltóanyagok és antibiotikumok kifejlesztésére. A lap szerint kínai tudósok már folytattak genetikai kísérleteket a madárinfluenza vírusával fertőzött egereken.

A kilencvenes évek vége óta Kína jelentős eszközöket fordít genetikusan módosított szervezetek kutatására és előállítására, elsősorban a rizs esetében. Ennek ellenére Kínában nem engedélyezik sem a genetikailag módosított rizs termesztését, sem annak importját.

Kevesebb mint két hét alatt négy madárinfluenza-gócot jeleztek Kínában. Az egészségügyi minisztérium nem zárta ki, hogy a betegség okozta egy 12 éves lány halálát az ország középső részén fekvő Hunan (Hunan) tartományban. Ez lenne az első eset Kínában, amikor a betegség emberre is átterjedt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik