Élet-Stílus

Saját űrállomást épít Kína

Kína 2007 elején immár háromfős legénységet küld a világűrbe – erősítették meg csütörtökön a kínai tömegtájékoztatási eszközök, újabb részleteket feltárva az ázsiai ország űrterveiről.

Októberben Peking már közölte, hogy az újabb kínai kozmikus expedícióra 2007 elején kerül sor. A Sencsou-7-es jelzésű hajón hárman jutnak ki Föld körüli pályára, és ezúttal a kínai űrhajósok, vagyis tajkonauták már kiszállnak a nyílt világűrbe is.

Egy kínai űrkutatási szakember a Beijing Morning Post című pekingi lapnak nyilatkozva elmondta: ezt követően Kína megkezdi saját űrállomásának a kiépítését. Ennek érdekében a következő két Sencsou, a 8-as és a 9-es sorszámú, emberek nélkül indul a kozmoszba, és az űrbázishoz szükséges felszereléseket szállítja majd.

Az ezeket követő Sencsou-10-es űrhajón ismét utaznak emberek, akik már az űrállomáson fognak dolgozni. A 2007 utáni űrprogramnak a menetrendjét egyelőre nem hozták nyilvánosságra Pekingben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik