Élet-Stílus

Madárinfluenza: összefogott öt ázsiai ország

Öt ázsiai ország bangkoki tanácskozása végeztével bejelentette csütörtökön, hogy szorosabbra fűzi együttműködését a madárinfluenza elleni küzdelemben. Kambodzsa, Mianmar, Vietnam, Thaiföld és Laosz "partnerségi" megállapodást kötött.

Ennek értelmében a madárinfluenzás eseteket figyelő szakembereket közösen képeznék ki és az esetleges járványokat figyelő rendszert építenének. Thaiföld felajánlotta, hogy annyi madárinfluenza vírusa elleni gyógyszert halmoz fel, amely elég az egész térség lakossága számára. Bangkok 30 ezer Tamiflu kapszulával járulna hozzá ehhez a készlethez, ami a jelenlegi országos készletének öt százaléka.

A legfontosabb a járvány megállítása – jelentette ki Thakszin Sinavatra thaiföldi kormányfő a találkozó utáni sajtóértekezleten. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint a térség országainak – főleg a csak kezdetleges egészségügyi és figyelőrendszerrel rendelkező szegény államoknak – szükségük lesz nemzetközi segítségre. A madárinfluenza eddig Vietnamot és Thaiföldet sújtotta a leginkább, bár Kambodzsában és Laoszban is történtek esetek. A mianmari katonai vezetés szerint a betegség eddig elkerülte az országot.

Vietnámban eddig összesen több mint negyvenen haltak meg a betegségben. A vietnami vezetés csütörtökön üdvözölte az amerikai kormány keddi felajánlását, amely szerint Washington anyagilag segítené, hogy az ázsiai ország kifejlesszen egy vakcinát a betegség vírusa ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik