Négy alkotó részesült a Legenda-életműdíjban: Illés György, Tóth János, valamint az Egyesült Államokból ez alkalomra hazaérkezett Kovács László és Zsigmond Vilmos. A kitüntetést olyan operatőrök nyerhetik el, akiknek a munkássága évtizedeken át követendő példa volt, és akik az egész világon hozzájárultak a magyar filmesek megismeréséhez.
A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) 2005-ben második alkalommal hirdette meg az Aranyszem fesztivált, amelyen kilencven operatőr 121 filmje indult. Az alkotások tizenhat kategóriában versenyeztek.
A játékfilmek operatőrei közül Nagy András, A fény ösvényei című mozi alkotója nyert. A Filmművészeti Egyetem kategóriájában Mészáros Katalint (Laci) díjazták Laci című művéért, a zenés klip kategóriában pedig Garas Dániel (Máassar Fiyyi – Fadt Shaker) kapott elismerést. A dramatizált dokumentumfilmek csoportjában Várkonyi Sándort (Álomturné), a zenés film kategóriában pedig Nemes Tibor (A kékszakállú herceg vára) tüntették ki. Természetfilmek fényképezéséért Mosonyi Szabolcs (Gyapjas pille – Hernyók a pokolból) vehetett át elismerést.
Érdekesség, hogy a szervezet az ez évi fesztiválra összeállított egy listát arról a tizenkét filmről, amelyet a magyar filmművészetben kiemelkedő, korszakos operatőri munkának tart.