Élet-Stílus

A pihentető autó

Az elmúlt évek üzleti sikerei után a Citroënnek ismét lehetősége van arra, hogy ne csak nagy darabszámban eladható tömegmodelleket tervezzen, hanem jóval igényesebb és meseszép autókat. A C6 helye nem is lehet vitás: a csúcson áll majd.

A Citroën történelmét jól ismerők a legendás DS-hez hasonlítják a C6-ost. Az éppen ötven évvel ezelőtt bemutatott DS (déesse franciául istennőt jelent) akkoriban olyan előremutató műszaki megoldásokkal kápráztatta el az autózás szerelmeseit, mint például a kerekekkel együtt elforduló első fényszórók.


A pihentető autó 1

A technikai tour de force persze a Citroën mai zászlóshajójában is jelen van, ám e kocsi először mégis a látványával fogja meg az embert. A különleges arányok, az egyszerre elegáns és míves vonalvezetés a legnemesebb hagyományokból merít, harmóniát sugall.

A sikerhez azonban ez önmagában nem elég, ezért a Citroën mindent a C6 fedélzetére vitt, amire ma műszakilag képes. A csúcsmodellben head-up display (a legfontosabb információkat a szélvédő belső felére, a vezető elé vetítő rendszer), sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, kanyarkövető xenon-fényszórók, aktív futómű elektronikus csillapítással, automatikusan kiemelkedő hátsó légterelő és 2,7 literes, 208 lóerős, V6-os HDI dízelmotor is megtalálható.

Az innovatív technika mellett a tágas, nagyon kényelmes utastér lehet majd a C6 aduja. Ebben a hatalmas, 2,9 méteres tengelytávnak van legfőbb szerepe, ugyanakkor a C6-osban még a hátsó üléseket is villanymotorok mozgatják, illetve a tökéletes kényelem szempontjait figyelembe véve tervezték meg a klímaberendezést és a kabin zajszigetelését is.


A pihentető autó 2

Fontos eleme a C6 komfortjának a különleges, elektronikus vezérlésű futómű is, ami gombnyomásra képes változtatni a rugózás karakterisztikáján, azaz beállítható kifejezetten sportosra vagy éppen komfortosan lágyra. A rendszer természetesen önmaga is végez beállításokat: ha az autó eléri a 110 km/órás tempót, a karosszéria automatikusan lejjebb ereszkedik 12 milliméterrel, ez javítja a légellenállást, csökkenti a fogyasztást, és stabilabbá teszi a C6 futását. Ellenben amikor a C6 rossz minőségű, hepehupás útra kényszerül, a kasztni az alaphelyzethez képest ugyanennyit emelkedni is képes, azaz a Citroën korlátozottan még terepezni is bír. Míg korábban a hasonló, hidropneumatikus rugózással fölszerelt Citroënek gyenge pontja volt a rendszer, addig a C6 egysége strapabírónak ígérkezik, hiszen a gyár szerint öt évig vagy 200 ezer kilométer lefutásáig semmiféle karbantartásra nem lesz szükség.

S bár a C6 kapható lesz 215 lóerős benzinmotorral is, nyilvánvaló, hogy a dízelváltozat lesz a sikeresebb. A Peugeot-Citroën a Forddal közösen fejlesztette ki azt a 2,7 literes turbódízelt, amely a Peugeot 607-esben és a Jaguar XJ luxuslimuzinban már kapható. E motorhoz részecskeszűrő is jár, amelynek élettartama a gyár szerint eléri a 180 ezer kilométert. A biztonsági arzenálban olyan érdekes megoldás is helyet kapott, mint a gyalogosgázoláskor automatikusan megemelkedő motorházfedél, amely így – a motorblokktól eltávolodva – jobban deformálódhat, és kisebb sérülést okoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik