A Pi élete egy mélyen vallásos 16 éves indiai fiú Pi Patel furcsa utazását követi nyomon, aki miután túlél egy hajótörést, egy mentőcsónakban találja magát egy nyugtalan zebrával, egy tengeri betegségben szenvedő orángutánnal és egy Richard Parker névre hallgató, 220 kilós bengáli tigrissel egyetemben. A különös út során a vadállat és kisfiú között igen szoros kapcsolat alakul ki.
Yann Martel az Élet és Irodalomnak adott interjújában a következőképpen foglalta össze a Pi életének lényegét: “Én mindössze megpróbáltam a legvédhetetlenebbnek látszó hitet, az egyistenhitet körüljárni. A Pi életében arra kerestem választ, honnan ered a hit, hogyan marad fenn, mit jelent valójában hinni.”
Korábban úgy volt, hogy M. Night Shyamalan rendezheti meg a filmet, aztán április környékén az indiai származású direktor úgy döntött, hogy mégiscsak a Warner égisze alatt készülő, 2006 júliusában mozikba kerülő sellős filmjére, a Lady in the Water-re kíván összpontosítani. Elizabeth Gabler, a Fox 2000 Pictures elnökének korábbi nyilatkozata szerint Shyamalan-nál megfelelőbb rendezőt nem is lehetett volna találni a projekthez. “Nyersanyag” (a film Yann Martel Booker-díjas bestsellerének filmes adaptációja) és alkotó ritkán passzol ennyire – vélekedett áprilisban Gabler, ugyanis a könyv kis főszereplője, Pi Patel is Indiában nevelkedik, Pondicherry városába való, ugyan oda, ahonnan gyermekként Shyamalan is elindult családjával Amerikába.
Az elnök szavai szerinti “tökéletes házasságból” azonban nem lett semmi, ugyanis Shyamalan elkötelezte magát a Lady in The Water mellett, aminek forgatása már augusztus előtt elkezdődött. A Fox pedig nem kívánt több mint egy évet várni a rendezőre, így kapóra jött a mexikói Alfonso Cuarón érdeklődése Yann Martel könyve iránt. Egy ideig úgy tűnt, hogy a Harry Potter és az azkabani fogollyal a gyermekeket is meghódító rendező elvállalja a produkció megrendezését, aztán végül ő is egy másik film (Children of Men) mellett döntött.
A Variety információi szerint a Fox az 53 éves Jean-Pierre Jeunet személyében végre megtalálta azt a rendezőt, aki érdeklődik is a projekt iránt és “hajlandó” is a rendezői székbe ülni. Sőt nem is áll tőle távol a szürreális történetek vászonra festése, gondoljunk csak a ’91-es, Marc Caro-val közösen készített Delicatessen-re, a négy évvel később készült lidércnyomásos Elveszett gyerekek városara, vagy az igazi nemzetközi áttörést jelentő Amelie csodálatos életére.
Jeunet jelenleg a forgatókönyvön dolgozik szinte állandó partnerének számító Guillaume Laurant-nal, aki az Elveszett gyerekek városa, az Amélie csodálatos élete, valamint a Hosszú jegyesség szkriptjének megírásában is segédkezett. Ha minden a tervek szerint alakul, a forgatás már jövő nyáron megkezdődhet többek közt indiai helyszíneken.