Kis kávéház történelem
A kávéházak Budapesten már több mint három évszázada a polgári nyilvánosság alapvető intézményei. Kezdettől fogva színterei voltak a kötetlen beszélgetéseknek, játéknak, szórakozásnak, kulináris élvezeteknek, üzleti életnek, szépirodalomnak és gyakran a politikának is. A budapesti kávéházak funkciója leginkább a bécsi minták alapján alakult ki a 19. század végén.
A kávéház Budapesten nem annyira a korzó kiterjesztése volt, mint a spanyol, francia vagy olasz nagyvárosokban, hanem inkább a szolid polgári életvitel kelléke. Míg a párizsi kávéházakban a székek mindig az utca felé néztek és néznek, addig a budapesti kávézókban az asztal felé, így elhatárolódnak a korzótól.
A kávéház mindig is alapvetően nagyvárosi jelenség volt. Válasz mindarra, amit az urbanizált életmód negatívumának tartunk. A rohanáshoz képest nyugalmat, megállást jelent, az elidegenedéshez képest emberi kapcsolatokat. A történelmi kávéház asztalai ugyanakkor agóraként is működtek, ahol a különböző osztályok reprezentáns képviselői megosztották egymással véleményüket. Ezzel függött össze a kávéház másik legfontosabb funkciója, a kapcsolati tőke megszerzése is. A kávéházi közösségek legfontosabb összetartó ereje a politika mellett a művészet volt.
A második világháború után többségében bezártak a kávéházak, a vendéglátást – az élet sok más területéhez hasonlóan – egységesítették.
A kávéházak mai utódjairól, a kiülős teraszokról készített tanulmányt a Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. A kedden a szerkesztőségünkbe eljuttatott tanulmány szerint egy-egy terasz, kiülős vendéglátóhely létrejöttéből ma is számos előnye származik az önkormányzatoknak, a lakóknak és ezáltal a fejlődő Budapestnek. Hogy mennyire komoly városfejlesztési szempontnak tartja Budapest e helyek kialakítását, kiderül a Fővárosi Önkormányzat különböző közép- és hosszú távú terveiből. Ezekben kiemelten foglalkoznak új közösségi terek kialakításával, amelyek helyet adnak a kiülős helyeknek, teraszoknak, szabadtéri szórakozóhelyeknek. A koncepciók egyaránt hangsúlyozzák e helyek városképi és kulturális jelentőségét. Persze van mire alapozniuk, hiszen a rendszerváltás után egy újfajta kávéházi kultúra alakult ki, amely egyaránt jó az önkormányzatoknak, lakóknak, és nem kevésbé a város kulturális életének Az utóbbi években a tanulmány szerint négyféle kiülős szórakozóhelyen kávézhatunk, sörözhetünk vagy beszélgethetünk.
A kávéházi csomópontok
A Liszt Ferenc téren a kilencvenes évek első felében a máig működő Incognito volt az „első gólya”. Azóta a tér benépesült, igényes, tágas, a fizetőképes külföldi és magyar vendégeket kiszolgálni képes éttermek és kávézók nyitották meg kapuikat. Kávéházi központként lehet említeni a IX. kerületi Ráday utcát is. A Liszt Ferenc térhez hasonlóan itt is volt egy úttörő szórakozóhely, a Párizs Texas. Ez az utóbbi évek folyamán csökkentett forgalmú utcává alakított terület jól példázza, hogy az önkormányzati döntések, infrastrukturális beruházások hogyan befolyásolhatják az adott városrész városképét.
Nem kávéházi csomópontokban található kiülős helyek
Budapest kávéházi központjain kívül eső utcáiban található helyek is üde színfoltját képezik a közösségi tereknek, a városképnek. Ezek a helyek általában nem vonzanak a város távolabbi pontjairól vendégeket, az éppen arra járók, a környék lakói, az ott dolgozók, tanulók alkotják törzsközönségüket. Tipikusan ilyen hely a Múzeum Kávézó, amely nyitás óta állandó arculattal bír, és változatlan az üzletpolitikája is. Az üzletvezető szerint ebben rejlik a kávézó népszerűségének titka, hiszen az emberek egy ismert, biztos helyet találnak, akármilyen időközönként is látogatnak ide. Az ELTE közelsége miatt a célközönség a fiatalokból, főként egyetemistákból áll, illetve a Magyar Rádió munkatársai és más művészek is gyakran térnek be egy kávéra. A Batthányi téri Angelika hat éve működik jelenlegi, kiülős formájában. A hat év alatt nem változott a jellege és az üzletpolitika sem. Az Angelikába üzletemberek, közéleti személyiségek és a környéken lakók járnak. A VII. kerületi Ba-bar berlini mintát követve, egy már meglévő szórakozóhely törzsközönségére alapozva alakította ki a hely jellegét. Az első osztályú étterem csak nyáron teraszos. Minden héten szerveznek koncertet, általában ismert zenészekkel, de megtartják a bár éttermi funkcióját, hiszen ezzel tehetik vonzóvá a vendégek számára.
Szabadtéri szórakozóhelyek 
Ezen helyek elterjedése a kilencvenes évek végén kezdődött, de az utóbbi 2-3 évben érte el csúcspontját. Ahogy az egyik ilyen szórakozóhely, a Zöld Pardon vezetője említi: „a piac telített, már nincs több terület Budapesten, ahová ilyen jellegű helyet lehetne építeni.” Általában időszakos építményekről van szó, melyek kihasználatlan zöldterületen, üres telkeken lelnek otthonra. A Zöld Pardon a belvárosi teraszos kávézókhoz, éttermekhez képest tudatosan más rétegeket céloz meg. Legfőképp a középrétegekhez tartozó 18-25 éves diákokat, fiatalokat. A Petőfi híd budai hídfőjének Zöld Pardonnal szembeni oldalán működő Cafe del Rio esztétikai kialakítása kifejezetten mediterrán jellegű. E szórakozóhely a Zöld Pardonhoz képest jóval magasabb társadalmi réteget céloz meg.
Romkertek
Az utóbbi néhány évben számos belvárosi házban nyíltak kerthelyiségre emlékeztető udvarok. Ezek a romkertek igazi „budapestikumok”. Létrejöttük összefüggésbe hozható a terjedő retrólázzal, hiszen ezek az épületek jellemzően gangos, a századelőn épült bérházak. Dizájnjukban leginkább a nyugati, házfoglaló szubkultúrát idézik, talán ezért is lettek népszerűek a turisták, a Budapesten tanuló külföldi diákok körében is. Nyugaton nagyon ritka, hogy egy szórakozóhely szabadtéren, lakóházak között legyen, a Szóda tulajdonosa például csak Berlinben látott hasonlót. A berendezés a maga eklektikusságával, a nyolcvanas éveket idéző műanyag székeivel, fapadjaival erre a hullámra próbál felkapaszkodni.
Ezek a helyek nem tervezhetnek hosszú távra, hiszen a szórakozóhelyeknek otthont adó épületeket az önkormányzatok általában lebontásra ítélték.
A IX. kerületben idén nyáron megnyitott Tűzraktár egy elhagyott, kihasználatlan gyárépület területén kialakított, önmagát „független kulturális központnak” nevező szórakozóhely. Külföldi mintát követve, sőt külföldi támogatással hozták létre a projektet, amelynek fontos eleme volt, hogy ne a belvárosban alakuljon meg a kulturális centrum. Az üzletvezető szerint a közeljövőben több ehhez hasonló hely jön létre. A Tűzraktár a romkocsmákkal közös gyökerekkel rendelkezik, de kulturális jelentősége sok tekintetben túlmutat az eddig létrejötteken. A Tűzraktár a Trafóval is folytat egyeztetéseket annak érdekében, hogy az általuk felölelt terület a főváros új kulturális tengelyét alkossa.
A kiülős helyek viszonya az önkormányzatokkal és a lakókkal
Az önkormányzatoknak figyelembe kell venniük mind a lakók, mind a vendéglátóhelyek érdekeit. Ugyanakkor az idegenforgalmi központban élőknek is tekintettel kell lenniük arra, hogy bizonyos városrészek turisztikai jelentősége pótolhatatlan. Ebből következően itt a lakóknak is toleránsabbnak kell lenniük a kiülős helyek működésével kapcsolatban. Általában a mediterrán típusú kiülős helyek legnagyobb problémája megtalálni a lakókkal a közös hangot. A megfelelő viszony kialakítása érdekében számos megoldás tapasztalható, például a lakóház közös költségeinek részbeni átvállalása, az épület felújítása, a megfelelő hangszigetelő eszközök és a konyhai szagok elszívását biztosító berendezések alkalmazása, biztonsági szolgálatok vagy közösen működtetett „csendkorlátozó” járőrszolgálatok létrehozása. Általános vélemény azonban, hogy a szabályozások betartása megoldást ad a felmerülő problémákra.
