Élet-Stílus

Ismét háromnapos aukciót tart a BÁV

Az október 25-27-én zajló aukció első napján 27 millió forintos összértékben ékszereket, ötvösmunkákat árvereznek, a második napon 42 millióért festményekre, bútorokra, szőnyegekre lehet licitálni, a harmadik napon pedig műtárgyak és dohányzóeszközök kerülnek kalapács alá, 21 millió forint összértékben.

Az aukció induló napjának egyik legérdekesebb darabja a Lacloche Fréres nevével fémjelzett 1920-as évek körüli zománcozott art deco cigaretta szelence, amelynek kikiáltási ára 660 ezer forint – írja beharangozójában a Világgazdaság. A legmagasabb árról, 4,5 millió forintról foglalatlan, 5,39 karátos briliáns indul, de lehet licitálni 1,2 karátos briliánssal ékesített női platinagyűrűre, aminek ára egymillióról indul, továbbá egy 2,8 karátos briliánssal díszített fülbevalóra és két IWC Schaffhausen férfi óra is eladásra kerül.

A második nap festményei főként kismesterek munkái közül kerültek ki – mutat rá a Napi Gazdaság. Ezek közül legdrágább Greguss Imre műve, a Mulatozók, amely minimum 1,6 millió forintért kelhet majd el. A bútorok közül kiemelkedőnek számít a 18. századi tabernákulum, ami másfél millió forintról indul, valamint a 20. század elejéről származó, Kajdy Emil munkáját dicsérő kétajtós szekrény, aminek kikiáltási ára 950 ezer forint.

A harmadik napon 319 műtárgyat árvereznek el, köztük mintegy félszáz darabból álló dohányzási kellékekre is lehet licitálni, például 42 ezer forintért pipatóriumra. Egy osztrák mester neorokokó stílusú kandeláberpárja minimum 350 ezer forintért találhat gazdára. Ezen a napon árverezik el a Wiener Jugendstíl ezüstből készült, elefántcsont fogókkal ékesített teáskészlete is, aminek indulási ára 120 ezer forint, de hozzájuthatunk Anton Kothgasser 1820-as eljegyzési poharához is, 280 ezer forintért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik