Élet-Stílus

Csehországban pörög az új James Bond film

A nagy érdeklődéssel várt új James Bond film forgatása januárban kezdődik Csehországban - jelentette be Prágában a Stillking Film cég, amely helyi partnere lesz a filmet készítő EON Productions társaságnak.

“Ez az első eset, hogy egy James Bondot filmet Csehországban forgatnak. Úgy tudom, hogy ugyancsak most történik meg első ízben az is, hogy egy James Bond film nagyobbik részét az Egyesült Királyság határain kívül veszik fel” – nyilatkozta Michaela Olexová, a Stilling Film marketing-igazgatója.

Matthews Stillman, a cég vezérigazgatója szerint az a tény, hogy az EON Productions, amely immár negyven éve készíti a 007-es titkos ügynökről szóló James Bond filmeket, Csehországot választotta ki az új kalandok forgatásának színhelyéül, komoly reklámot jelent a csehországi filmipar és az egész ország számára is. “Nyilvánvaló, hogy a film az egész világba eljut, s mindenütt hírt ad Csehországról, Prágáról, Karlovy Varyról. Ez felbecsülhetetlen reklám” – állítja Stillman.

A 007-es titkos ügynök újabb kalandjairól szóló film pontos forgatókönyve egyelőre még szintén titkos. Annyi azonban már kiszivárgott, hogy a forgatókönyv Ian Fleming, brit író Casino Royal című regényére épül.

A belső jeleneteket a prágai filmstúdiókban veszik fel, míg számos külső jelenetet Prágában, illetve a leghíresebb cseh fürdővárosban, Karlovy Varyban forgatnak. A felvételek további színhelyei a Bahama-szigetek, Olaszország és Nagy-Britannia. A főszerepet, tehát James Bondot, londoni bejelentés szerint a szőke és kékszemű Daniel Craig fogja alakítani. A női főszereplő egyelőre ismeretlen, illetve nem biztos. A hírek szerint a producerek erre a szerepre Angelina Jolie-t szeretnék szerződtetni.

Az amerikai színésznő az orosz kettősügynököt, Vesper Lyndet alakítaná. A brit médiák azt sem tartják kizártnak, hogy Angelina a filmben ágyba is bújik Craiggel. Jolie és Craig egyébként korábban a nagy sikerű Tomb Raider filmben játszottak együtt. A forgatásokat hat hónapra tervezik, s a Casino Royal ünnepélyes bemutatójára az előzetes elképzelések szerint 2006. november 17-én kerülne sor.

Valószínűleg több helyszínen egy időben, s nem kizárt, hogy a legfőbb helyszín éppen Prága lenne. A kiválasztott dátum ugyanis egybeesik a rendszerváltó csehszlovákiai bársonyos forradalom kirobbanásának dátumával.

A rendszerváltás után Prága a nyugati és az amerikai filmesek Mekkája lett, kitűnő stúdiós háttérrel, szakemberekkel, és természetesen a száztornyú metropolis mindenkit megkapó és páratlan varázsával. Legutóbb Roman Polanski Twist Olivér című filmje készült nagyrészt Prágában, s itt volt a film premierje is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik