2010-ben, amennyiben Brüsszelben elfogadják a kormány javaslatát, Pécs és egy német város – illetve a napokban felreppent hírek szerint harmadikként Isztambul – viselheti majd Európa Kulturális Fővárosának címét. A kulturális miniszter a napokban tájékoztatja a kormány határozatáról Brüsszelt, ahol jövő tavasszal várható végleges döntés. A városok 12 és 80 milliárd forint között költhetnek kulturális fejlesztésekre.
A magyar kormány tavaly októberben pályázatot írt ki a cím elnyerésére, amelynek második körében hét magyar város – Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron – maradt versenyben. Egy tizennégytagú nemzetközi zsűri értékelte a városokat, ez alapján terjesztette Bozóki András a javaslatát a kormány elé. A Pécsnek kedvező döntést a kormány szerdán hozta meg, amit a napokban továbbítanak Brüsszelbe.
Pécs pályázata
A baranyai város elsősorban a kulturális sokszínűségre épít. Érvük szerint Pécs kapuváros a Balkán felé, így az európai határvidéknek a nyugat-európaitól eltérő kulturális tapasztalatát mutatnák meg, és így egy olyan város nyerheti el a Kulturális Főváros címet a német pályázó mellett, amelynek csak részben német az identitása. Pécs bevonná a régió több települését a programsorozatba.
A fejlesztési tervek középpontjában egy hangversenyterem megépítése, egy nagy kiállítóterekkel rendelkező művészeti intézmény létrehozása és egy kortárs alternatív, többfunkciós művészeti központ kialakítása lenne. Már folyik egy 1,5 milliárd forintos fejlesztés, amely a pécsi világörökségi helyszíneket mutatná be. A teljes pályázat költségvetését 35 milliárd forintra tervezték, melynek egyharmadát állná az önkormányzat.
A Zsolnay-gyár műemléképületeit 11 milliárd forintért újítják fel, és alakítják át „Zsolnay Kulturális Negyeddé”. Ide költözik majd az egyetem szobrász-, restaurátor-, keramikus- és textiltervezőképzése. Itt kap helyet a Zsolnay Múzeum, a Kortárs Művészeti Központ, az Ipartörténeti park, valamint egy dizájnközpont is. A belvárosban 8 milliárdért építik a Zenei és Konferenciaközpontot, 5 milliárdért a Regionális Könyvtárat.
A győztes megvalósíthatja a pályázatban foglalt városfejlesztési és kulturális programjait. A projektek finanszírozására és az infrastruktúra javítására állami és önkormányzati forrásokat használhat, valamint az EU strukturális alapjától igényelhet pénzt. Ez nagyjából egyharmad, egyharmad, egyharmad arányban oszlik meg.
A pécsiek emellett 3,5 milliárd forintos költséggel felújítják és kiegészítik a régi városházát, amelyben többek között 1500 négyzetméteres kiállítótér jön létre.
Futottak még
Bozóki András elmondta, hogy a zsűri a második helyen Miskolcot, a harmadikon Debrecent javasolta, a budapesti pályázat tehát nem került be az első háromba.
A miniszter ugyanakkor rámutatott arra, hogy “nem lehet Budapestet kikerülni”, hiszen aki repülőgéppel érkezik Magyarországra, az a fővárosba érkezik. “A budapesti kulturális lehetőségek önmagukban is olyan gazdagok, hogy Budapest a nélkül is kulturális főváros bizonyos szempontból, hogy ezt a címet elnyerné” – fogalmazott.
Bozóki András elmondta, hogy a bírálóbizottság szakmai javaslata alapján Pécs “magasan verte a mezőnyt”; tízen javasolták első helyen, hárman második helyen. Az elbírálás fő szempontjai között említette a regionális fejlesztést, az épített és szellemi kulturális örökséget, valamint azt, mennyire tudja a pályázat hasznosítani a városban, illetve a régióban föllelhető tudást. A zsűri értékelte, hogy Pécs esetében regionális nyitás várható, hiszen Horvátország várhatóan 2010-re az Európai Unió tagja lesz – mondta, hozzátéve, hogy a város kiválasztása jelentős regionális vonzerőt, nyitást jelent dél felé, a Nyugat-Balkán felé.
Mind a hét második fordulóba bekerült város részesül olyan fejlesztési forrásokból, amelyek segítik projektje legfontosabb elemeinek megvalósítását – közölte Bozóki. A kulturális miniszter konkrétumok említése nélkül úgy fogalmazott, hogy milliárdok állnak majd rendelkezésre a Nemzeti Fejlesztési Tervben erre a célra.