Élet-Stílus

Lyukas zászló is lesz az ’56-os emlékmű fölött

Az '56-os szervezetek képviselőinek kérésére a Felvonulási térre tervezett emlékmű mellett a lyukas nemzeti lobogó és a Kossuth-címer is emlékezteti majd az arra járókat a forradalom üzenetére - erről állapodtak meg a fiatal alkotók I-Ipszilon csoportja és a Pofosz vezetői.

A Népszabadság keddi száma szerint a módosítást a kormány által létrehozott ’56-os emlékbizottság is támogatja. Ennek alapján az egykori Sztálin-szobor helyére megálmodott emlékmű mellett egy annál kétszer nagyobb zászlórúdon ’56 szimbóluma, a lyukas nemzeti zászló lobog majd. Az építmény aljára az eredeti terveket kiegészítve egy kétszer három méteres márványlap kerül, amelynek szövegét az 56-os szervezetek konszenzussal dönthetik el. Nagyméretű 1956 évszám és egy Kossuth-címer biztos lesz a márványlapon.

Az emlékmű az alkotók szándékai szerint azt a folyamatot örökíti meg, amelyben az ember túllép személyisége korlátjain, és önmaga feladása nélkül lesz tagja egy közösségnek. Ez a szabadság pillanata, amit 1956 hozott el. A megvalósítási terv december 9-ére készül el, ezt a közbeszerzési pályázat követi, majd márciustól megkezdődhet a kivitelezés. Az avatásra 2006. október 23-án kerül sor. Az 1956-os emlékbizottság titkára, Szajda Szilárd elmondta lapunknak, hogy a forradalom emlékét őrző szervezetek külön keretet kapnak arra, hogy saját szempontjaiknak megfelelően további emlékhelyeket és köztéri alkotásokat hozzanak létre.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 49. évfordulójához kötődő programok megszervezésének és lebonyolításának jogát a Sky Marketing Kft. nyerte el közbeszerzési pályázaton, 224 millió forintos ajánlattal. A rendezvénysorozat október 22-én kezdődik a Műegyetem aulájában. A hivatalos programok mellett a Lánchídon élő szoborkompozíciók elevenítik meg a forradalom pillanatait, a Roosevelt téren a kor jellegzetes járműveivel, a Lövőház utcában a tárgyaival ismerkedhetnek meg a látogatók. A Duna-korzón köztéri installációk segítik az emlékezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik