Ennek megfelelően a töltőállomásokon 265 forint körüli gázolaj-, valamivel 270 forint feletti 95-ös és 280 forint feletti 98-as árra lehet számítani. A különböző kutaknál akár plusz-mínusz 10 forintos árkülönbségek is előfordulhatnak.
A gázolaj ára a Mol árképzésének alapját jelentő nemzetközi piacokon előre számítható módon emelkedett: a benzinfaló turistaszezonnak ugyanis már vége, itt viszont a gázolajkeresletet mindig megdobó szállítmányozás és betakarítás ideje.
Más megfigyelők úgy tartják, a mostani árváltozáson még az októberi áfacsökkentés kommunikációs hatása érződik. Október elsejétől 25-ről 20 százalékra csökkent az üzemanyagok áfája, a piaci folyamatok azonban éppen erre az időszakra a Mol számára áremelést tettek volna szükségessé, ám erre az olajcég nem kerített sort. A mostani lépés tehát talán arra utaló jelzés: letelt a “türelmi idő”, és mindenképpen alkalmazkodnak a nemzetközi folyamatokhoz, akár fillérekkel is.