Élet-Stílus

Hárman uralják az internetes keresők piacát

admin
admin

2005. 10. 10. 18:30

Az összes szolgáltatás közül legnépszerűbbnek számító Google az internetes keresések csaknem felét bonyolítja le, ám vezetői szerint akár 300 évbe is beletelhet, mire az összes elérhető információt indexelik.

A piac megoszlásáról a Nielsen/Netratings kutatócég készített felmérést. Eszerint a világ internetezői augusztusban összesen mintegy 5 milliárd keresést kezdeményeztek, amelynek 45,9 százalékát a Google szolgáltatásán keresztül bonyolították le. A második helyezett Yahoo kénytelen volt megelégedni 23 százalékkal, míg a harmadikként befutó MSN mindössze 11 százalékot ért el. Hármójuk közül egyedül ez utóbbi szolgáltatás könyvelt el veszteséget, ugyanis a Microsoft júliusban még 12 százalékot mondhatott magáénak.

A kutatás eredménye azt jelenti, hogy az összes keresés 80 százalékát a három nagy cég intézi. A maradék 20 százalékon további 62 hasonló szolgáltatás osztozik, ami jelzi, milyen kevéske eredményt értek eddig el. Az aprózódást tovább súlyosbítja, hogy az America Online keresője 8 százalékot harap ki ebből a részből, így az ötödik helyezett Ask Jeeves már csak 2,1 százalékot mondhat magáénak. Az öt milliárdos összeredmény egyébként 10 százalékos növekedést jelent júliushoz képest.

A Google tehát meggyőző fölénnyel vezet, ám egyelőre még ők sem álmodozhatnak arról, hogy a közeljövőben kereshetővé tehetik az elérhető összes információt. Eric Schmidt, a vállalat vezérigazgatója az Association of National Advertisers által megrendezett konferencián arról beszélt, hogy egy ilyen projekt rengeteg időt, akár 300 évet is felemészthet. A Cnet tudósítása szerint Schmidt beszédében elmondta, hogy a becslések szerint mintegy 5 millió terabyte adatról beszélhetünk, és ebből eleddig mindössze 170 terabyte-ot indexeltek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az elmúlt években óriási fejlődés ment végbe, például a reklámok területén, amit korábban ő is kétségesnek tartott.

Elmondása szerint az Egyesült Államokban jelenleg mintegy 282 milliárd dollárt költenek reklámozásra, és ebből mintegy 11 milliárdot fordítanak az internetes reklámokra. A Google mindössze ennek 1 százalékát tudta eddig megkaparintani, így bőven van lehetőség a fejlődésre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.