KÁLLAI FERENC
Kossuth-díjas, Kiváló színész
Született:
Gyoma,
1925. október 4.
1944-ben végzett a Színművészeti Akadémián
1945-től a Szabad Színház
1946-tól a Belvárosi Színház
1948-tól a Nemzeti Színház
2000-től a Pesti Magyar Színház
1977-1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára
1981-1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke
1985-1989 között országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság tagja
A Nemzet Színésze
„Minden úgy történt, mintha a sors rendezte volna. Akkor már jó ideje Budapesten éltünk, itt diákoskodtam, itt jártam a színiakadémiára. Tett-vett a család, halottakat is temettünk. De a háború után azon morfondíroztam, mibe fogjak, mi adna inkább megélhetést. A szüleim már felpakoltak a szánkóra, hogy megyünk haza, Békés megyébe. Felváltva húztuk volna. De Kőbányán elolvadt a hó. Várni kellett. S akkor megjelent egy hirdetés. Hogy jelentkezzenek a színinövendékek egy Damjanich utca 4. szám alatti helyiségben, ahol Both Béla szervezte a Szabad Színház társulatát.
Csak a blanketta hiányzott a szerződéshez. Még egyszer kellett mennem érte, s a lépcsőn szembetalálkoztam Bárdos Artúrral. Csak megnézett, és szerződést ajánlott. Szabadkoztam, hogy már elígérkeztem. Akkor megkérdezte, mennyi a gázsija: Mondtam. Mire ő: a dupláját adom. De még fordulhatott volna a kocka. Mert be kellett vallanom, fogalmam sincs, kivel beszélgetek. – Ilyen műveletlen, fiatalember? – kérdezte. Majd bemutatkozott. Akkor már tudtam, kit tisztelhetek abban a romos világban is kifogástalan úriemberben. – Olvastam a könyveit – válaszoltam. S a Belvárosi Színház tagja lettem. De akkor is szinte a fátum igazgatta a pályám, amikor e szerződésem még le sem járt, s levél érkezett, amelyben meghívtak a Nemzetibe…”
A hatvan év alatt szinte mindent elért, mindent eljátszott színpadon, filmen egyaránt. Felsorolni lehetetlen a szerepeit, mert ahhoz egy lexikon kellene.
Talán jellemző az elmúlt évtizedek történelmére, hogy igazi legenda Pelikán Józsefként lett a Tanú című Bacsó Péter filmből. Senki nem tud azóta sem olyan ártatlanul a hatalom szemébe nézni, és közben kiröhögtetni azt, mint ő.
Nem nevezhetjük a magyar színház nagy öregjének, mert olyan vitalitás, derű árad most is minden egyes megszólalásában, hogy sok fiatalabb kollégája igencsak megirigyelhetné. Ahogy a legtöbben a színházon kívüli világból is.
Isten éltesse még sokáig!
