A vonuló madarak okozta kockázatot az EURING adatbankjába befutó madárgyűrűzési és egyéb jelölési programok adatainak elemzésével lehet felmérni. A vonulási útvonalak ismeretében biztos, hogy Magyarországra közvetlen módon, vonuló madarak által nem juthat el a vírus, mivel a Kárpát-medencében, de egész Európában nincs olyan átvonuló vagy itt telelő madárfaj, amely a fertőzött területekről felénk vonulna. Vadon élő madarakkal hozzánk csak közvetett úton, sokszoros áttétellel kerülhetne kórokozó, ha netán a fertőzött területek és Kelet-Európa madarai a vonulás közben, vagy a telelőterületeiken találkoznának egymással. Egy ilyen érintkezés valószínűsége azonban a fertőző góctól távolodva egyre csökken.
Néhány hazánkban is megfigyelhető széles elterjedésű eurázsiai vízimadárfaj (barátréce, csörgőréce, vetési lúd, nagylilik) állományai több útvonalat is használnak annak megfelelően, hogy melyik térségben költenek, de kelet–nyugati vonulás, valamint az egymástól távoli állományok keveredése itt sem figyelhető meg. Arra tehát kicsi az esély, hogy a mi madaraink vírushordozókkal találkozzanak.
A hazai Madárgyűrűzési Központ több mint 10 ezer külföldi vonatkozású megkerülést tart nyilván. Ebből 1908 óta mindössze 2 adat származik a kontinens Belső-Ázsiához közelebb eső területeiről. Az egyik egy 2002 őszén, a Középső-Urál nyugati peremén jelölt erdei szalonka, amit 2004 tavaszán ejtettek el Magyarországon, a másik egy 1931-ben itthon jelölt bíbic, ami három évvel később az Urál délkeleti peremvidékén került meg. Életmódjukat tekintve azonban egyik madárfaj sem tekinthető vízimadárnak, így a madárinfluenza-vírus potenciális hordozójának sem.
A vad madarak közül a vízimadarakról, és közülük is elsősorban a récefélékről (Anatidae) tudjuk, hogy szervezetükben szinte minden madárinfluenza-altípus megtalálható, méghozzá úgy, hogy a fertőzés az esetek többségében tünetmentes marad. Mivel a kacsák nem betegszenek meg, de hosszú ideig ürítik a kórokozót, így jelentős szerepük lehet az influenzavírusok fenntartásában és terjesztésében. A többi vonuló madárfaj, amelyeket a vírus klinikailag is megbetegít, nem tudja nagy távolságra hurcolni a fertőzést, hiszen a legyengült, beteg madarak általában nem jutnak messzire.
Az eddig rendelkezésre álló információk alapján:
A városi madarak, galambok, házi verebek, varjak nem terjesztenek madárinfluenzát. Mivel ezek nem vonuló fajok, így lehetőségük sincs találkozni a kórokozóval.
Nincs példa arra, hogy a vírus fertőzött vadon élő madárról átadódott volna emberre. A legtöbb humán megbetegedés fertőzött baromfival való közvetlen kapcsolatra vezethető vissza.
Mind a természetvédelmi, mind az egészségügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy a vadon élő madarak kilövése, gyérítése a fertőzés megállítására teljesen értelmetlen cselekedet.
A leghatékonyabb eszközök a vírus kordában tartására a baromfitartás és -szállítás biológiai biztonságának növelése, valamint a tenyésztett szárnyasok és vad madarak találkozási esélyének csökkentése. Fontos, hogy nagyon gyorsan kell eljárni a fertőzött baromfiállományok likvidálásával, és a fertőzéstől mentes országoknak szigorúbban kell szabályozni a baromfi, a díszmadarak, a vadon élő madarak és a belőlük származó termékek importját az érintett területekről.
A magas patogenitású vírusfertőzést eddig 3 vonuló madárfajban mutatták ki (indiai lúd, halászsirály, barnafejű sirály), amelyek közül egyik sem figyelhető meg rendszeresen Európában.
A madárinfluenzának a gazdasági és egészségügyi kockázatok mellett komoly természetvédelmi kockázata is van. A becslések szerint a globálisan veszélyeztetett indiai lúd világállományának akár 5-10 %-a is elpusztulhatott a Kínában kitört járvány miatt. Más veszélyeztetett fajok, mint pl. a vörösnyakú lúd, kis lilik és hódaru számára is kockázatos a fertőzött baromfiállományokkal való találkozás.
