Reigl munkái számos francia köz- és magángyűjteményben megtalálhatók. A párizsi Pompidou Központban például – amely Európa legfontosabb XX. századi modern alkotásait őrzi – 37 festménye szerepel. Közülük több, a múzeum állandó kiállításán is megtekinthető.
Annak ellenére, hogy Reigl Judit gyökerei magyarok, művészete innen indult ki, eddig összesen 2 csoportos kiállításon vett részt hazánkban: 1982-ben a Műcsarnokban rendezett Tisztelet a Szülőföldnek címűn, majd 10 évvel később, mint már francia művész „debütált” a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Francia közelmúlt elnevezésű kiállításon.
A Műcsarnokban első budapesti önálló tárlatának megnyitására 2005. október 4-én kerül sor. A hazai bemutató révén a Franciaországban nagy tiszteletnek örvendő életút végre elfoglalhatja méltó helyét a magyar művészet történetében is.
A Műcsarnokban rendezett kiállításon 45 műve látható, amelyek által – nagy léptékben ugyan, de – végigkísérhető Reigl Judit pályája, hiszen eddigi majd összes sorozatából láthatóak alkotások. A művek a párizsi Pompidou Központból, a Galerie de France-ból, a Soissons-i L’Arsenal, Musée de Soissons-ból valamint francia magángyűjteményekből érkeztek.
Reigl Judit 1923-ban született Kapuváron, majd 1950-ben Franciaországban telepedett le. Amikor Párizsba érkezett, a szürrealizmus második generációja uralta a európai művészetet. Akkoriban ez a stílusirányzat erősen hatott festészetére. A művészre 1954-ben figyelt fel „a szürrealizmus pápája”, André Breton, akinek galériájában, az Étoile Scelée-ben még abban az évben megrendezhette első párizsi kiállítását. Breton első találkozásuk után 1954. július 5-i levelében a következőket írta Reiglnek: „Ön életem egyik legnagyobb élményét adta nekem: el sem tudja képzelni azt a mély, őszinte örömöt, amelyet átéltem ma reggel. (…) Judit Reigl, nem tudom, hogyan fejezzem ki, milyen ajándékot kaptam Öntől. Még túl korai lenne bármit is mondani. Ön olyan ritka képességeknek van birtokában, amelyek meglepnek egy nő részéről, és hiszem, hogy hatalmas dolgokat fog beteljesíteni. Hadd fejezzem ki őszinte csodálatomat, megindultságomat.”
Kis idő elteltével azonban Reigl túl behatároltnak és korlátoltnak érezte magát. Felismerte, hogy festészetét az önállóság elvesztése fenyegeti, ezért szakított André Bretonnal és körével.
Hasonlóan Jackson Pollockhoz, a szürrealizmust maga mögött hagyva, a stílus egyik legfontosabb vívmányát, az automatikus írást fejlesztette tovább. Az ecsetnek és a konvencionális festészetnek hátat fordítva, eleinte egy hajlított fémdarabbal dolgozott, hogy a mozdulataiból születő formák plasztikusabban és térbelien jelenjenek meg.
Munkái a psziché és a fizikum összecsapásának leképezései. Következő sorozataiban tisztán gesztusokon alapuló festészetet valósított meg, amelynek lényege, hogy nincs előbb létező forma, nincs előre tervezett mozdulat, a kivitelezés gyors, valamint az alkotó eksztatikus állapotban dolgozik. Reigl saját testét használta eszközként, kezeivel vitte, „dobta” a festéket a vászonra. Állandóan megújuló pályájának későbbi korszakaiban a művész visszatért – még ha eleinte öntudatlanul is – a figuralitáshoz.
A Bretonnal való szakítás után Reigl soha többé nem csatlakozott egyetlen művészi csoporthoz sem, és egész eddigi pályafutása alatt olyan képeket festett, amelyek mindentől és mindenkitől függetlenül, belső indíttatásból születtek, még a legínségesebb időkben sem törődött azzal, hogy festményei eladhatóak-e vagy sem.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
