Élet-Stílus

Optimistább az e-Gazdaság

2005 elején kismértékben nőtt, az e-gazdaság szereplőinek várakozásai némileg javultak.

A korábbi negyedévekben az e-Gazdaság index a GKI üzleti bizalmi index mozgását követte, azaz a vállalkozások Internettel kapcsolatos várakozásait erősen befolyásolták az aktuális piaci, üzleti kilátások. 2005 elején a két index távolodott egymástól, az internettel kapcsolatos várakozások az általános pesszimizmus ellenére javultak 2004 utolsó negyedévéhez képest.

A turizmus szektorban az előző negyedévhez képest kismértékű javulás történt. A felmérés kérdéseire adott válaszok alapján azonban a vendéglátással foglalkozó cégek továbbra is semleges, igaz inkább derűlátó véleményt fogalmaztak meg az internetnek vállalkozásaikra gyakorolt hatását illetően.

A kereskedelem és az általános vállalati körként definiált szakágazatok esetében a piaci várakozások tovább ingadoznak, az első félév folyamán a turizmushoz hasonlóan kismértékű optimizmus volt jellemző mindkét szektorban.

A korábbi negyedévekhez hasonlóan 2005 elején is a pénzügyi szektornak az átlagosnál kedvezőbb kilátásai húzták fel az GKI – T-Mobile e-Gazdaság Index összesített értékét. Az előző negyedévhez képest ugyan csökkent az e-pénzügyi index, ennek ellenére továbbra is a pénzügyi vállalatok körében a legnagyobb az Internet iránti bizalom.

Vállalati internetpenetráció

A hazai legalább 5 főt foglalkoztató cégek körében az internet-penetráció 82 százalékos volt 2005 júliusában, szemben a 2004-ben mért 73 százalék körüli aránnyal. A 2004-ben készült felmérésben mértnél 9 százalékponttal magasabb – a statisztikai hibahatáron túlmenő – érték alapján tavaly óta egyértelműen nőtt az internet penetráció. Az internet-csatlakozással való ellátottság a számítógépet használó cégek körében 89 százalék.

Az internet-csatlakozással rendelkező vállalkozások aránya a kisebb cégektől a nagyvállalatok felé haladva növekszik: az 5-9 fős cégek átlagosnál kisebb hányada (75 százaléka), míg a 10-19 fős cégek 84 százaléka, a 20-49 fős cégeknek pedig 92 százaléka rendelkezik valamilyen internet-hozzáféréssel. Legnagyobb arányban értelemszerűen a közép- és nagyvállalatoknak van csatlakozása: az 50-249 fős cégeknek 99 százaléka kapcsolódik a világhálóhoz, a 250 főnél több dolgozót foglalkoztató vállalakozások körében pedig gyakorlatilag 100 százalék a penetráció.

Az összes vállalkozás körében az internet-penetráció az átlagosnál nagyobb a szolgáltatási szektorban (pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás) működő cégek körében (94 százalék). A vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás területén (57 százalék), az oktatás egészségügy és egyéb szolgáltatások (65 százalék), valamint a mezőgazdaság, halászat ágazatok (71 százalék) körében az internet-penetráció alacsonyabb, mint az 5 fő feletti cégek átlagos mutatója (82 százalék).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik