Ritka és egyedi alkalom, hogy Nádas Pétert felolvasni halljuk. Mint ahogy az is, hogy két, eltérő kultúrában nevelkedett és hírnevet szerzett író, gondolkodó beszélgetését élőben követhessük.
Történt egyszer, hogy két, egymást már 15 éve ismerő barát, egy magyar író és egy svéd újságíró, közíró, azaz Nádas Péter és Richard Swartz négy napon át úgy beszélgetett egymással, hogy eszmecseréjüket magnóra vették, abból pedig rendkívül izgalmas kötet született Párbeszéd címmel. Ez 15 éve történt, a berlini fal lerombolásának esztendejében, így nem meglepő, hogy hosszan beszéltek például Európa szellemi, kulturális válságáról, kelet-európai és nyugat-európai problémákról, az emberek különbözőségéről, Európa jövőjéről.
Most, 15 év után ismét találkozik Nádas Péter és Richard Swartz, igaz, ezúttal nem négynapos beszélgetésre, hanem egyetlen estére ülnek le, hogy jót beszélgessenek egymással. Másfél évtized alatt hatalmasat változott körülöttünk a világ, különösen érdekes tehát: egyáltalán milyen témákat tart ma lényegesnek két író ember? Nem tudjuk, miről lesz szó, de aki olvasta korábbi találkozásuk eredményét, a Párbeszéd című kötetet, amiből az est folyamán Nádas Péter felolvas, sejtheti: különleges szellemi csemegének ígérkezik kettőjük újbóli találkozása.