Kész cirkusz

Dyga Zsombor éppen ilyen, ahogy ő fogalmaz, egyformán távol áll a honi filmesek két csoportjától, a “főiskolásoktól” és a “reklámosoktól”. Berobbanása a magyar moziközéletbe a Tesó című önéletrajzi ihletésű eposzával felfokozta a várakozásokat. A Filmszemle után elérkezett a nagy pillanat: a nagyközönség most találkozhat a Tesóból már megismert trió újabb kalandjaival.

Méghozzá milyenekkel! Zoé, Kelvin és Lévisz úgy csöppennek a (rém)történetbe, mint Pilátus a krédóba, s a helyzet még fokozódik: csöppenés után egy nagy közlekedőedénnyé változik az egész lakótelep, ahol ez a magyar bűnügyi abszurd meglátja a nyári rekkenő napvilágot. Irgalmatlanul pörgős képsorok kezdenek fergeteg vágtatásba, s a kamera ezernyi plánváltását már csak a történet véletlen irányította fordulatai tudják túlszárnyalni. Egy sima zsarolási üggyel indul a film, ebbe keveredik bele egy kellően tökkelütött-botcsinálta bankrabló trió, s kisvártatva hőseink is, akik amúgy egy esti gombfocimeccsre lennének hivatalosak. Ám, mint mondtam, a véletlen közbeszól, pontosabban közbevág, és egy számzáras kézitáska képében ide-oda rángatja a történet fonalát.

Nos, ami azt illeti, nekem kissé heves volt a rángatás, sokszor túl gyorsnak és fárasztónak, gyakran erőltetettnek bizonyult a film, amely, mivel elsősorban pattogós, izgalmas akar lenni, elköveti azt a hibát, hogy túl sok szöveget használ. Túl poénos a nyelv, s gyakran nem is hiteles. Itt egy kis önmérsékletre lett volna szükség -, mint ahogy a képek terén, hisz mégiscsak egy akciófilm-vígjátékot látunk, több látványosságra. Igaz, ez utóbbi pénzkérdés is, s abból e filmnek sem jutott sok. Lehet azért, hogy érdemes lett volna még gyűjtögetni egy kicsit, mert ez a kényszerű vizuálpuritanizmus sokszor a történet érthetőségének a rovására megy. A film jelentős része azonban elég sodró és humoros ahhoz, hogy lekösse a nézőit (a humora amúgy jobb, mint amit magyar médiafogyasztóként megszokhattunk, bár mutatóba akad egy-két Maksa Híradós geg).

Összességét tekintve a Kész cirkusz tekinthető egyfajta magyar Guy Ritchie-filmnek, egyben remekül demonstrálván a magyar és angol filmkészítési (illetve egyéb állapotbeli) különbségeket. Dyga Zsombor és baráti csapata tehetségéhez nem fér kétség, nem kidobott pénz tehát a mozijegy ára, ám senki ne számítson egy teljesen letisztult és kiforrott mozira.