Élet-Stílus

Évadnyitó a Művészetek Palotájában

A hónap végén kezdődnek a Művészetek Palotája első, saját rendezésű bérlet- sorozatai, amelyek elsősorban fiataloknak szóló hangversenyekből állnak – közölték az intézmény képviselői.

A nyolc koncertből álló Hangversenyek fiataloknak és a négy alkalmat jelentő Opera mindenkinek című bérlet programjainak a Fesztivál Színház ad otthont. A 8-18 éveseknek szóló, havonta tartandó hangversenyek őszi sorozata jövő vasárnap indul.

Az Opera mindenkinek bérlet programjait október 9-től kéthavonta rendezik meg. A sorozatot Pál Tamás szerkeszti, vezeti és vezényli. A Liszt-díjas karmester legfőbb céljuknak azt nevezte, hogy a fiatalok operával való első találkozása élményszerű legyen.

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy Virrasztás Bartókért címmel jövő vasárnap, a zeneszerző halálának 60. évfordulója előestéjén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad hangversenyt Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Hangversenyteremben. A koncert rendhagyó időpontban, 23 órakor kezdődik, és a programhoz éjfélkor – a Duna Televízió közreműködésével – műholdas kapcsolással csatlakozik a New York-i, valamint világszerte több más magyar kulturális intézet. Az esemény idején Bartók Béla személyes relikviáiból látható kamarakiállítás a budapesti helyszínen; a tárgyakat a zeneszerző örökösei hozzák el az intézménybe, ahol a hangverseny szünetében filmetűdöt vetítenek az évfordulóhoz kapcsolódóan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik