Élet-Stílus

Autócsodák Frankfurtban

Kereken nyolcvan új modellt fognak kiállítani a Frankfurti Autószalonon, amely szeptember 12-én kezdődik a sajtóprogrammal. A nagyközönség csak 17-étől veheti szemügyre a legújabb autócsodákat.

Idén a kiállítást szervező Német Autógyártók Szövetsége (Verband der Automobilindustrie, VDA) adatai szerint 44 ország 1000 kiállítója érkezik a legfontosabb európai autós seregszemlére, ahol körülbelül egymillió vendéggel számolnak.

Nemcsak a német, hanem a nyugati gyártók is sokat remélnek a most bemutatott modellektől, hiszen a többségük egyre nehezebb helyzetben van. A túlzott kapacitások, a gyártás magas költségei, az erős nemzetközi konkurencia hatására ugyanis csak a kiadások masszív csökkentésével maradhatnak az elemzők szerint versenyképesek. Erre már csak azért is szükség van, hiszen rendkívülien gyors mértékben fejlődnek a kínai cégek. “Jó minőségű autókat állítanak elő nagyon olcsón. Ráadásul az áraik is igen alacsonyak. Aki ebben az éles helyzetben nem tud költséget csökkenteni, annak nagyon nehéz dolga lesz” – nyilatkozta Ferdinand Dudenhöffer, a Center of Automotive Research igazgatója. Lesz idő
Autócsodák Frankfurtban 1

Mercedes S-osztály (Fotó: Vezess.hu)

felkészülni az egyre jobban feltörekvő kínai gyártókkal szemben, hiszen az ottani piacon kívül a mostani vásáron is kiállító cégek neve (Geely, Brilliance és Landwind) külföldön még nem igazán ismert. A kínaiakkal azonban hosszú távon mindenképpen számolni kell, és ez komoly erőviszony-átrendeződésekhez vezethet az elemzők szerint.

A rengeteg új, sorozatgyártásra szánt modell mellett számos tanulmányautóval is találkozhatnak majd az érdeklődők. Az egymillió vendéget akarják “megszondáztatni” a cégek, hogy a jövőben mely irányban érdemes a fejlesztéseket folytatniuk.

Számos nagy érdeklődésre számot tartó modellt fognak bemutatni a vásáron. Közülük is kiemelkedik a legújabb, nyolcadik generációs Honda Civic, a néhány napja már a sajtónak bemutatott Fiat
Autócsodák Frankfurtban 2

Audi Q7 (Fotó: Vezess.hu)

Grande Punto, vagy éppen az Audi terepjárója, a Q7-es. Sokan fognak tülekedni a Renault és a Mercedes standjánál is; az előbbinél az új Clio-t, míg az utóbbinál az S-osztályt lehet majd megcsodálni. A Citröen C-Sportlounge tanulmánya körül is csődület várható.

A további újdonságokról a Vezess.hu oldalon olvashatnak. A lap munkatársai az autószalon ideje alatt kint lesznek Frankfurtban, ahonnan rendszeresen beszámolnak a legfontosabb eseményekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik