A sztratoszférában körülbelül 15-30 kilométer magasságban előforduló, három oxigénatomból álló ózon fontos szerepet tölt be a földi élet védelme szempontjából: elnyeli a káros ultraibolya sugarak jelentős részét. Az ózonréteg fogyatkozása menetrendszerűen télen és a sarkvidékek térségében következik be.
A 2005-ös tél, ami a déli sarkvidéken márciusban köszönt be, hidegebb volt, mint a 2004-es, ám annyira zord nem volt, mint 2003-ban. Ezzel magyarázható, hogy az ózonlyuk kiterjedése a 2003-asnál kisebb, a 2004-esnél viszont nagyobb volt idén. 2003-ban az ózonfogyatkozást 29 millió négyzetkilométer területen figyelték meg, ekkor a déli sarkvidéken túlra, egészen Dél-Amerika déli területéig elért. Idén a kiterjedése 25 millió négyzetkilométer volt. Ez az érték megegyezik az 1995-2004 között mért átlaggal.
Tíz év múlva javulhat a helyzet
A kutatók szerint a déli sarkvidék felett évente megjelenő ózonlyuk az elkövetkező 5-10 évben még növekedhet, majd a helyzet fokozatosan javulhat. Az évszázad közepére elképzelhető, hogy az ózonfogyatkozás veszélyével már nem kell számolni.
Miért fogyatkozik az ózonréteg, és miért elsősorban a rendkívül hideg sarkvidékeknél?
Ismert, hogy az ózonlyuk kialakulásáért klórvegyületek felelősek. Klór elsősorban az emberi tevékenység (légkondicionálók, hűtőgépek, szigetelőhabok), nevezetesen a klórozott szénhidrogének (CFC-k) kibocsátása folytán kerül a légkörbe. A CFC-k akár ötven-száz évig is megmaradhatnak a légkör alsóbb részében, évtizedek is eltelhetnek mire a légkör 30 kilométeres magasságaiba jutnak, ahol a Nap ultraibolya sugárzásának hatására szétbomlanak. A CFC-k használatát ma már nemzetközi egyezmények tiltják.
A CFC-molekulákból felszabaduló klór a sztratoszférában stabil vegyületekké, úgynevezett “klórrezervoárokká” alakul át. A klórrezervoárok közé elsősorban a sósav gáz halmazállapotú vegyületei tartoznak, amelyek a légkör közönséges alkotórészei, például a metán és a klór-nitrát, illetve a nitrogénvegyületek között végbemenő kémiai reakciókban keletkeznek. A klórrezervoárok önmagukban még nem bomlasztják a légkört. Ha azonban a klór valamilyen módon felszabadul, akkor az ózonréteg káros elvékonyodásához vezet.
Amikor a sztratoszféra hőmérséklete mínusz nyolcvan Celsius fok köré süllyed, erős felhőképződés indul el benne. E felhők kémiai összetétele jelentősen eltér a légkör alacsonyabb részében, a troposzférában ismert felhőkétől. A sztratoszférában a nagy hidegben keletkező felhők az addig veszélytelen klórrezervoárokból nitrogént kötnek meg, amely révén a vegyületekből felszabaduló klór katalizátorként kezdi bomlasztani az ózonréteget.
