Élet-Stílus

A Novell a Linux népszerűsítésén fáradozik

A Novell bejelentette legújabb, openSUSETM projektjének elindítását,, amelynek célja a Linux szélesebb körű elterjesztése és elismertségének növelése világszerte.

A http://opensuse.org weboldalon minden érdeklődő egyszerűen és díjmentesen hozzáférhet Novell Linux disztribúciójához, a SUSE Linuxhoz. Ez a projekt újabb lendületet ad a SUSE Linux fejlesztési folyamatának, mivel a nyílt forráskód közösség minden tagjának hozzáférést biztosít a SUSE Linux disztribúció kiadásra kerülő változatához, a teszteléshez, és fejlesztéshez. A közösség bevonása augusztus elején indult, a SUSE Linux 10.0 első béta verziójának megjelenésével. A projekt eredményeként a fejlesztők a világ minden táján hozzátehetik tudásukat a jövőbeli verziókhoz.

„2003-ban azt a célt tűztük ki, hogy az egész vállalat álljon át Linuxra. Most az egész világ számára elérhetővé akarjuk tenni a Linuxot” – mondta David Patrick, a Novell alelnöke és a Linux nyílt forráskódú platformokért és szolgáltatásokért felelős vezérigazgatója. „Az openSUSE projekt megvalósításával több célunk is van: egyrészt hogy minden felhasználónak megkönnyítsük a hozzáférést a SUSE Linuxhoz, másrészt egy olyan közös fórumot, egy olyan helyet biztosítsunk a fejlesztők számára, ahol a Linux továbbfejlesztését művészi szintre emelhetik.

SUE Linux 10.0 béta információk

A SUSE Linux 10.0 első béta verziójának megjelenése óta az openSUSE projekt hozzáférést biztosít a SUSE Linux fejlesztői változataihoz is. A béta verzió a legkorszerűbb funkciókat kínálja, többek között új munkaállomás környezeteket és a munkaállomások teljesítménynövelésére szolgáló alkalmazásokat, a Novell AppArmor alkalmazáson alapuló Linux alkalmazásbiztonságot, továbbfejlesztett keresést, a legfrissebb Xen virtuális technológiát, továbbfejlesztett Mono és Eclipse fejlesztői csomagokat és kibővített multimédiás képességeket. Az őszi megjelenést követően a SUSE Linux 10.0 kiadásra kerülő változata ingyenesen lesz letölthető az openSUSE.org honlapról. A Novell meglévő ügyfeleinek, és a kezdő felhasználóknak továbbra is biztosítja kiskereskedelmi egységekben és online boltokban is a SUSE Linux 10.0 termékcsomagot, amely telepíthető médiát, extra kiegészítő szoftvereket és plug-in-eket, átfogó dokumentációt és telepítési tanácsadást is tartalmaz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik