Élet-Stílus

Nagykőrös, a múzeumi

Az ország talán legrégebbi fürdőjében tehetünk kirándulást, ha Nagykőrösre látogatunk. A hetvennyolc éves strandhoz megépülése óta alig nyúltak hozzá, a FigyelőNet szerint igazi műemlék.

Árak

A strandbelépő ötszáz forintba kerül, gyermekek a felét fizetik. Gargantuai lakomákat itt biztosan nem csapunk majd, az egyetlen vendéglátó-ipari egység egy kicsi büfé. A tepertős pogácsa, sajtos kifli, pizzás csiga, lekváros és túrós táska említésével az egész étlapot felsoroltam. Hatvan forinttól indulunk és százig jutunk el, ha a sor elején kezdjük a fogyasztást. Egy korsó sör 240, egy habos kávé 150 forint, deci bor 60.

Összesen négy szabadtéri medence található a területén, viszonylag kis park kellős közepén. Három termálmedence – nem gyógy – állna rendelkezésre, ebből az egyikből ottjártunkkor hiányzott az a jellegzetes, sárgás, édeskés illatú forró víz, mely bár nem minősített gyógyvíz, a hozzáértők szerint ízületi, mozgásszervi panaszokra kiváló. A negyvenkét fokos, ezerhatszáz méter mélyről érkező folyadékot harmincnégy-harminchat fokosra hűtik le. A viszonylag kisméretű termálmedencéket – hetvennyolc éve – a helyi igények szerint tervezték egy alföldi kisvárosban, tömegek befogadására nem alkalmas. A jelek szerint nagy rohamra nem is kell számítani; amikor a FigyelőNet felkereste a strandot, mindössze hét vendég tartózkodott a területén: három felnőtt és négy gyerek.

Manapság mások az igények és a szempontok. Családoknak például egyáltalán nem javasolnám, mivel a néhány réges-régi vasmászókát és mérleghintát leszámítva a gyerekek figyelmének lekötésére semmilyen segítséggel nem számolhatnak. Magyarán, nincsenek játékok, gyermekmedencék, homokozó, csúszda stb. A három termálon kívül egy, a maga korában óriásinak számító, ötvenméteres úszómedencében ki-ki csinálhatja, ami neki tetszik. Feszített víztükör akkor még nem létezett, se pezsgőfürdő, se dagonya. A medence festett, nem csempézett, és nincs benne vízforgató sem, ami néhány higiénés kérdést is felvethet annak, aki erre érzékeny. Mint megtudtam, hetente egy alkalommal teljesen leengedik a vizet, és napközben is folyamatosan eresztik egy kicsit, majd utántöltik.

A strandot igazi kőfal veszi körbe, e mentén zöld, gombaette fa kabinsor, melyet két zuhanyozó tör derékba. A négyzetekre osztott, pirosra, kékre festett zuhanyozó ma már – nyugodtan mondhatjuk – magyar szocialista dizájntörténeti emlék. Akárcsak az öltözők, a mellékhelyiségek vagy a nagy medence két végén épített fehér betonágy, mely boncasztalra emlékeztet.

Nem sokat és nem is sok jót írtam a nagykőrösi strandról, mely öreg medencéivel, korhadó épületeivel fennakadt az idő horgán, azonban mindennek dacára természetességével igen kellemes légkört áraszt. Az évszázados platánok, a buja, nyíratlan aljnövényzet – nem gyep – szegényes, furcsa, de igazi szimfóniát alakít ki a strandból. Heteket nem nagyon lehet itt eltölteni, ez tény, hacsak nem a teljes nyugalomra és magányra vágyóknak, vagy vizsgára készülőknek, de egy napra érdemes leruccanni, az ember egy működő skanzenben érzi magát, egy fürdőmúzeumban. Ilyen béke és csönd másutt biztosan nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik