A pályázati csomagokat szerdán bontják fel: akkor lesz tudható, hány beérkezett munka felel meg a formai elvárásoknak, akárcsak az, mely pályázók egyeztek bele nevük nyilvánosságra hozatalához.
A posztra kiírt harmadik forduló előtt tizenöten jelezték, hogy fenntartják korábbi pályázatukat vagy vásárolták meg az induláshoz szükséges pályázati csomagot.
A közalapítvány elnöksége március 19-én döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a július végén megüresedő tisztségre. Első körben, május 9-én Such György megválasztását javasolta a testület a nagykuratóriumnak, ám ő csak egyszerű többséget kapott a szavazáson a szükséges kétharmados helyett. Július 7-én egyetlen pályázó sem kapta meg a jelöltté váláshoz szükséges kétharmados támogatást az elnökségtől, amely ezt követően újabb pályázat kiírásáról döntött.