Élet-Stílus

Hatalmas tömeg a sztrájk miatt a Heathrow-n

Londoni idő szerint ma este 6-ig változatlanul nem indít és nem fogad járatokat a British Airways a Heathrow repülőtéren a cég dolgozóinak munkabeszüntetése miatt.

A BA csütörtökön valamennyi járatát törölte, az érkező gépeket pedig más repülőterekre irányították. A repülőtéren óriási káosz várható, mert legalább 70 ezren fognak várakozni péntek estig a légikikötőben továbbutazásra várva. Azoknak az utasoknak is késésekre kell számítaniuk, akik a világ más pontjairól utaznának a brit fővárosba, a csomagrakodók ugyanis teljesen váratlanul szüntették be a munkát.

A vállalat repülőtéri alkalmazottai csütörtökön függesztették fel a munkát, hogy kifejezzék együttérzésüket azzal a 800 dolgozóval, akiket a BA repülőgépeire ételeket szállító Gate Gourmet cég bocsátott el. 

A British Airways naponta 550 járatot indít, illetve fogad  a Heathrow-n, s 100 ezer utast szállít. A hirtelen kialakult vita súlyosan érinti a légitársaság bevételeit is, a reggeli nyitás után máris 2 százalékot esett a British Airways részvényeinek árfolyama a londoni tőzsdén. A brit légitársaság egyébként idén már 45 millió dolláros veszteséget jelzett, amelynek csupán abban az esetben lehetne elejét venni, ha jelentősen átalakítanák a vállalat szerkezetét.



 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik