Ők néznek ki a leghülyébben, nekik vannak a legbetegebb művészneveik,
az ő számcímeik a legőrültebbek, róluk lehet a legtöbb zöldséget leírni.
Szakértők szerint a Turbonegro kezdetben fuckpunkot nyomott, de igazán
akkor tette oda magát, amikor a fuck eltűnt a jelzőből, azaz 1996-ban,
az Ass Cobra című örökbecsűvel, ami a sorban már sokadik volt, említeni
viszont első helyen kell, mert alapmű. Aztán jött a gitáros Euroboy és
a dobos Chris Summers, és jött az Apocalypse Dudes, amiről a bőgős
Happy-Tom is kénytelen volt bevallani, hogy az évezred punklemezének
elkészítése utáni lányos zavarukban a következő évezred rocklemezét
csinálták meg vele – Jello Biafra pedig minden idők legfontosabb
európai albumának titulálta. Azóta már rengetegen rájöttek, hogy
mennyire igazuk volt, de ez visszamenőleg sem szépít a tényen, hogy
akkoriban az egész banda befuccsolt, miután az énekes, Hank az
idegosztályon kötött ki a remek körülmények közepette.
A Turbonegro azonban, úgy tűnik, mégsem jutott a meg nem értett zsenik
sorsára. 2002-ben felvették a lantot, egy év múlva letették az asztalra
a Scandinavian Leathert, aztán nemrég a Party Animalst, és közben azon
kapta magát a világ, hogy az egész planétát behálózza az
egyenfarmerdzsekis rajongókat tömörítő, lokális alapon szerveződő
Turbojugend, a banda ott van minden fesztiválon, mindenki őket akarja,
mindenkinek ők a kedvenceik, róluk írják a legtöbb zöldséget.
Ugye, világos, hogy vétek volna kihagyni őket?!
