Már csak azért is, mert Sean Paul és az Underworld után ez lesz az
utolsó igazán táncos buli a Nagyszínpadon, és tízezrekkel táncolni nem
épp mindennapi élmény.
Tavalyi szereplésük egyértelműen bizonyította, hogy a közönség imádja
őket, és akar még belőlük, Jaxx-ék pedig gyönyörűen viszonozták a
rajongást – akkor produkciójukkal, most pedig azzal, hogy egy év után
máris visszatérnek.
Időközben (idén) megjelent The Singles című válogatáslemezük, mely
legnagyobb slágereiket gyűjti egy szép kövér csokorba, és amely végre
feljuttatta őket a hivatalos brit lemezeladási listák élére. Így
folytatódik az a sikerszéria, melynek eddigi utolsó állomása az volt,
amikor a 2003-as Kish Kash című nagylemezükkel elnyerték a legjobb
dance előadónak járó címet a Brit Awardson.
Pedig az indulás korántsem volt ennyire olajozott, sőt tulajdonképpen
óriási szerencse, hogy két ennyire különböző irányból érkező fickó
együttműködéséből valami olyan született, amire az idők során egyre
többen haraptak rá izomból. Simon Ratcliff (a latin funk ritmusok
megszállottja) és Felix Buxton (a chicagói house elszánt rajongója)
’94-ben Atlantic Jaxx Records néven alapított közös kiadót Brixtonban
elsősorban saját kiadványaik megjelentetésére és terjesztésére. Első
albumuk ’99-ben Remedy címmel jelent meg, és egészen jó kritikákat
zsebelhetett be. A 2001-es Roots még nagyobb port kavart, majd a
2003-as Kish Kashsel meghódították a csúcsot.
Idei műsoruk minden bizonnyal a The Singles anyagából, vagyis a
legnagyobbat dörrenő klubhimnuszokból áll össze (Bingo Bango, Oh My
Gosh, Good Luck, Rendez-Vu…).
