Élet-Stílus

Accept

A Hammer színpadon csütörtökön is egy visszatérőé a főszerep, ez az este azonban csakis a múltról fog szólni, azon belül is a heavy metal számára oly dicső nyolcvanas évekről.

A heavy metal smirglihangja, azaz Udo Dirkschneider énekes által a
hetvenes években alapított banda bő húsz esztendeje járt sikerei
csúcsán, amikor is a frontember sajátos orgánumával megkoronázott
tempós, feszes, egyszerű és vad speed metaljával gyakorlatilag egész
Európát térdre kényszerítette, aztán a tengerentúliakat is behódoltatta
(főleg a kicsit lazább, dallamosabb későbbi anyagokkal).

Az évtized végére azonban megbomlottak a bandán belüli kötelékek, az
énekes U.D.O. név alatt szólópályába kezdett, s hamarosan maga mögött
is hagyta korábbi társait, akik David Reece-szel a mikrofonnál még
összehoztak egy lemezt, utána azonban beadták a törülközőt. S bár
1992-ben újjáalakult és három albumot is készített a klasszikus Accept,
az öt évvel később bekövetkezett újbóli szétszéledés nyomán a közönség
lassan kezdte elkönyvelni magában, hogy a csapat jelene és jövője a
klasszikus albumok vonalán tovább alkotó és koncertprogramjának
jelentős részét is azokról válogató U.D.O.

Ám a dolgok nem ilyen egyszerűek: amikor már véglegesnek tűnt a
helyzet, az Accept hirtelen bevállalt egy régi-új felállásban
lebonyolítandó fesztiválbulit, aztán még vagy egy tucatnyit, köztük a
Szigetet is. Így hát csütörtökön mi is megkapjuk az adagunkat a germán
fémből várhatóan egy elsősorban a Restless And Wild és Balls To The
Wall, illetve a Breaker és Metal Heart albumokról összeválogatott
program képében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik