A Budapesti Közlekedési Vállalat Rt.-nél elmondták, hogy a járatok eddig menetrend szerint közlekedtek, semmilyen fennakadás nem volt a forgalomban. A fődiszpécser szerint ekkor azonban még csak a kifelé vezető úton zártak le egy sávot, így a Budapestről hazafelé tartó autósok miatt inkább délután okozhat fennakadást a forgalomkorlátozás.
A Sziget miatt halasztják a munkákat
Schiffer János főpolgármester-helyettes vasárnap elmondta, hogy a felújítás első két hetében a Sziget Fesztiválra tekintettel csak a buszsávot zárják le és szegélyépítési munkálatokat végeznek. Augusztus 17-e után viszont már teljes erővel folynak a munkálatok, két-két sáv azonban mindig járható lesz a Szentendrei úton – tette hozzá Schiffer János. A munkálatok idején az autósoknak nem áll rendelkezésükre alternatív útvonal, a leggyorsabb közlekedési eszköz a felújított, teljes útvonalon közlekedő HÉV lesz, amely csúcsidőben négy percenként közlekedik.
Közlekedés a Szigetre
A Sziget szervezői sem ajánlják, hogy a látogatók autóval közelítsék meg a rendezvényt. A Sziget helyszíne a Batthyány térről induló HÉV–vel is elérhető, amely a várható nagyobb utasforgalom miatt a budapesti szakaszon délelőtt és este sűrűbben közlekedik (hétvégén a délutáni órákban is). Filatorigát megállóhely 20 és 23 óra között – a szokásos menetrendi vonatokon felül – Batthyány tér és Békásmegyer között 7 – 10 percenként közlekedő vonatokkal is elérhető. Továbbá Batthyány tér és Békásmegyer között augusztus 10-től, a rendezvény mind a hét napján éjszaka is jár a HÉV. 2005. augusztus 9–én az Illés koncert befejezésének időpontjához alkalmazkodva közlekedik a HÉV.
Nincs metrókapcsolat
Nemcsak a közút felújítása jelent gondot, a 2-es metró ugyanis a felújítás miatt a Batthyány téren nem áll meg, illetve Stadionok és Deák tér között Metró-pótló autóbuszok közlekednek, így megszűnik a HÉV kapcsolata a metróhálózattal. A Pest felől érkezők a nagykörúti 4-es és 6-os villamossal a Margit híd budai hídfőig, vagy az 1, illetve 1A jelzésű villamossal az Árpád híd budai hídfőig utazhatnak, és ott szállhatnak át a HÉV–re.
Új hajóállomás és biciklitároló
Megkönnyítendő a közlekedést idén már nemcsak a Jászai Mari térről, de a Batthyány térről is, naponta 14 órától hajnal 1-ig hajóval megközelíthető a buli helyszíne. Este 10-től reggel fél 6-ig pedig éjszakai buszjáratokat állítanak be a szervezők. A kerékpárral érkezőket ingyenes biciklimegőrző és szerviz várja.
Ingyenes buszjárat mozgáskorlátozottaknak
A szervezők külön gondoltak a mozgáskorlátozott látogatókra: az érvényes napi vagy hetijeggyel rendelkezők számára délután egytől éjfélig, óránként, ingyenes buszjáratot üzemeltetnek, felkészült személyi segítőkkel a Magyarországi Krízis-Intervenciós Központ Egyesület segítségével, a III. kerület Kiskorona utcai Gondozási Központ elől illetve a Batthyány térről.
Kedvezményes busz- és vonatjegy
A féláru vonat-, és buszkedvezmények igénybe vételéhez a Sziget Városközpontban, a MÁV és Volánbusz pecsételés helyén kell a korábban megváltott – busz esetén teljes áru Budapestig megváltott, a vonat estén 50 százalékos alkalmi, oda-vissza megváltott – jegyet érvényesíttetni.