Élet-Stílus

Zenekeresőt indít a Yahoo

A népszerű kereső a napokban újabb szolgáltatással bővítette tevékenységi körét: a zenekereső előzetes változatával zeneszámok milliói között és több ismert online zenebolt kínálatában kutakodhatunk.

A Search Engine Journal híradása szerint a kereső bétája már elérhető, mégpedig az audio.search.yahoo.com címen, és segítségével nemcsak a zeneszámok, hanem a világhálón fellelhető interjúk, beszédek, vagy akár hangeffektek között is keresgélhetünk. A szolgáltatás a tavaly beindult Yahoo! Music egyfajta kiterjesztésének is felfogható, amely az eddigi tapasztalatok alapján az elődöt hivatott kiegészíteni.

A Yahoo elsősorban nem saját erőforrásokra támaszkodik. A szolgáltatás a már létező egyéb keresőkre épül, mint például az America Online Singing Fish és Blinkx nevű kezdeményezésére, ám a vállalat szerint saját megoldása jóval hatékonyabb. A Yahoo ugyanis hozzáférést nyert a népszerű online zeneboltok tartalomjegyzékéhez, és a dallamokat gyakorlatilag ezen áruházak kínálatából válogathatjuk ki.

Érdekes megoldás, hiszen a vállalat mindössze három hónapja indította be saját előfizetéses szolgáltatását, amelynek keretében havi hét dollárért legálisan tölthetjük le kedvenc számainkat a világhálóról. Egyesek szerint a kezdeményezés nem más, mint annak beismerése, hogy a kemény versenyben újabb és újabb kedvezményekkel, szolgáltatásokkal kénytelenek potenciális vásárlók után nézni.

A lépés mindenesetre érdekes próbálkozás, különösen, ha a hangeffekteket, vagy a podcast-keresőt vesszük figyelembe. A kör azonban lassan bezárul: a Yahoo az elmúlt hónapokban beindította videókeresőjét, SMS-keresőjét, és lassan nem marad olyan tartalom a világhálón, amire ne kereshetnénk rá az egymással rivalizáló oldalakon. Felmerül a kérdés, hogy mindez hova vezet, és az új területek megfogyatkozása milyen hatással lesz a kiélezett küzdelemre. Ráadásul a Microsoft is egyre nagyobb erővel érkezik a piacra, és minden bizonnyal mindent elkövet majd, hogy jókora szeletet harapjon ki a tortából. Reméljük, a nagy küzdelem közepette azért a torta is megmarad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik