Mire jó az R-osztály?
A Mercedes fő piaca az R-osztállyal az Egyesült Államok lesz. Ez az a térség ugyanis, ahol egy brutális teljesítményű, összkerék-hajtású, hatalmas autót biztosan el lehet adni. Az M-osztállyal közös gyárban, Tuscaloosában – készül az R-osztály autó, és az eladások felét valószínűleg a tengerentúlon bonyolítják majd le. Először 2002-ben lehetett hallani az autóról GST majd Vision GST néven, de már akkor 2004-es szériagyártásról beszéltek. Aztán tavaly a Párizsi Autószalonra is elhozták a kategóriateremtő újdonságot, GST Vision R néven és megerősített gyártási szándékkal. A GTS fedőnév a Grand Sports Tourer – vagyis nagyméretű sportos túrázó nevet rejti. Tehát adott egy S-osztály hosszúságú, kecses, variálható és M-osztály-szerű hegymászási képességekkel rendelkező „igazi öszvér”. Formáját tekintve az R-osztály némely szögben mintha buta sutaságot mutatna, épp az egyveleg filozófia miatt, de közelről baromira dögösnek látszik. Nem kombi, de nem is egyterű.
Na most akkor hányan?
Elméletileg az R-osztályban hatan férnek el, három sorban, 2+2+2 felállásban. Ebből a hat fotelből az első négy csaknem egyenértékű, az első kettő elektromosan, a második kettő manuálisan tologatható előre és hátra. Ezeken a helyeken minden út elviselhető. Viszont leghátul már korlátozott a hely, és az itteni székeknél csak a háttámla állítható.
Egyszerű mozdulatokkal lehet átrendezni az R-osztály utasterét, mint a legtöbb divatos egyterűben. Két karhúzás és a négy hátsó szék eltűnik a padlóban, és teljesen sík, 2385 literes pakkteret kapunk.
Brutális motorok és 4×4
Csak és kizárólag V6-os és V8-as motorok kerülnek az összkerék-hajtású R-osztály orrába. 224 lóerős a R 320 CDI és 510 Nm a legnagyobb nyomatéka. Sajnos őt nem vezettük, pedig már jó előre kikiáltottuk a legjobb verziónak. Volt helyette 306 lóerős V8-as és 272 lóerős V6-os benzines. Hangra, teljesítményre és fizikumra annyival jobb a V8-as, hogy percnyi gondolkodási időt sem kérnék a választásra. Nem rossz darab a kisebb V6-os sem, de a 350 és 460 Nm közötti különbség érezhető a 2,2 tonnás autón. Nem kerít hatalmába a sebesség mámorító érzése, de az erősebb V8-assal az R-osztály a hegyek, az országutak és az autópályák álruhás királya.
Előre látja a bajt
Légzsákerdő védi az utasokat, ez ma már kötelező a magára valamit is adó autógyártóknál. A Mercedes viszont tovább lépett. A Pre-Safe biztonsági rendszer jó eséllyel állapítja meg, ha autónk valószínűleg baleset részese lesz. A baleset bekövetkezésének valószínűségét a központi agy különféle érzékelők segítségével állapítja meg.
Ha az „agy” úgy látja, hogy kétségkívül belerohanunk az előttünk álló autóba, akkor villámgyorsan bezárja a tetőt, az anyósülést optimális pozícióba állítja, és megfeszíti az övfeszítőket. Így bizonyíthatóan kisebb sérüléssel ússzuk meg az esetet. Ha mégis megússzuk autótörés nélkül, akkor a rendszer visszaállítja az ülést, kinyitja az ablakot és az övet is elereszti.
Mikortól, mennyiért?
Pontos ár még nincs, de nagyjából európai árszint szerint egy összkerék-hajtású E-osztályos kombi és egy hasonló motorú S-osztály közé helyezik a R-t. Ez legalább 17 millió forintot jelent. Ha még idén szeretnénk R-osztályt vásárolni, akkor Amerikába kell érte utazni. Európába és hazánkba 2006 elején érkezik az autó.