Kránitz Lajost mind a Budapesti Kamaraszínház mind a József Attila Színház saját halottjának tekinti. A halál okáról az intézmény magát megnevezni nem kívánó munkatársa az MTI-nek nem adott felvilágosítást. Kránitz Lajos temetéséről később intézkednek.
Kránitz Lajos 1966-ig járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, majd 1966-tól 1970-ig a szolnoki Szigligeti Színház, 1970-71 a veszprémi Petőfi Színház, 1971-85 a József Attila Színház, 1985- 2005-ig a Népszínház-Budapesti Kamaraszínház tagja. Jászai Mari-díjat 1984-ben kapott.
Miközben színházi karriere igen impozánsnak mondható, leginkább mégis mint Jockey magyar hangjaként ismerik a Dallasból. Emellett 26 filmben is emlékezetes alakítást nyújtott. Szerepelt a Szamárköhögésben, a Dögkeselyűben, de az Üvegtigrisben is.
Főbb színházi szerepei: Makra Ferkó Kertész Ákos Makra című regényéből készült darabban, John Proctor megformálása Miller Salemi boszorkányok című drámájában, Lennie alakja Steinbeck Egerek és emberek című alkotásának adaptációjában és az Öreg Moor szerepe Schiller Haramiákjában.