Élet-Stílus

Összekapcsolódott a Discovery a Nemzetközi Űrállomással

Sikeresen összekapcsolódott a Discovery a Nemzetközi Űrállomással (ISS) közép-európai idő szerint 13 óra 18 perckor.

Az amerikai űrrepülőgép a manőver előtt – az új biztonsági szabályok értelmében – az űrállomástól 183 méterre egy fajta bukfencmanővert hajtott végre öt perc alatt. A Nemzetközi Űrállomásról készített felvételeken jól látható volt az átforduló űrrepülőgép, alatta a Földdel. Ezután az űrsikló hasát mutatva elrepült az ISS fölött, miközben az űrállomáson dolgozó orosz Szergej Krikaljov és az amerikai John Phillips a bázis Zvezda nevű orosz moduljából fényképezte a Discoverynek azt a részét, amely az űrrepülőgép kabinjából nem látható. Így meg lehet majd állapítani, hogy az indításkor megsérült-e vagy nem a Discovery ottani hővédő burkolata.

A két űrhajósnak mindössze 93 másodperce volt arra, hogy részletesen lefotózza az űrsiklót az orrától a tatjáig. A képeket a fedélzeti számítógépen keresztül a Johnston űrközpontba továbbítják, ahol az amerikai űrhivatal (NASA) szakértői elemzik majd. Az első eredmények a hét végére várhatók.

A szakértőknek hatalmas mennyiségű információt kell feldolgozniuk, többek között azokat az adatokat is, amelyeket korábban az űrsikló robotkarjára erősített képdigitalizáló rendszerrel, majd egy nagyfelbontású infravörös tartományban fényképező kamerával készítettek, végigpásztázva az űrrepülőgép két szárnyát, illetve hátsó függőleges vezérsíkját, hogy meggyőződjenek arról: a hővédő csempék nem sérültek-e meg.

Eileen Collins parancsnok ezt követően a Discoveryt a Földtől mintegy 357 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomás pályájára állította és az űrrepülőgép kikötött az állomásnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik