Július 30: Szombat
Kis Öcsi Fesztivál
A Bakony alján található bájos kicsiny falu Öcs, ahol 240 ember éli hétköznapjait és hajtja le fejét több száz éves alapokra épült házaikban. Egy családias hangulatú találkozóra hívják a világot, ahol színház, komolyzene, kiállítások, előadások, filmklub, túrák és játékok segítségével kipróbálhatjuk önmagunkat, megismerhetünk másokat, s ezáltal megtudhatjuk valójában ki is lakozik bennünk.
A településen már ötödször megrendezésre kerülő fesztivál, amely ez idáig a Művészetek Völgye programjainak része volt, idéntől új arculatot és nevet vett fel. A hazai legjelentősebb zenekarok mellett külföldi sztárok is színesítik a fesztivál programját Németországból, Kubából, USA-ból, Indiából, stb.
Trilok Gurtu, Septeto National, Big Daddy Wilson & Mississippi Grave Diggers, Ferenczi Gyuri & RackaJam, Korai Öröm, Kistehén Tánczenekar, Hiperkarma, Gymes, Amorf Ördögök, Quimby,
Julius 31 : Vasárnap
XIV. Kotta fesztivál
A hajdúböszörményi, Fürdőkertben Civil Terasz benépesülése a közreműködő szervezetekkel. A mentálhiénés szervezetek nagy népszerűségnek örvendő programjai mellett bemutatkozik több civil szervezet, ifjúsági klub. Vetélkedőkön, játékokban lehet részt venni, totókat kitölteni ajándéktárgyakért cserébe. Kora délutántól a fesztivál filmszekciójában lehet rápihenni az esti programokra, melyeket idén is minél több igényt kiszolgálóan igyekeztünk összeállítani.
A Zöld Teaházban a környezet és a természetvédelemmel foglalkozó előadások, filmek biztosítanak egész napos kikapcsolódást gyógyteák kortyolgatása közben Ami ingyenes: a sátorhely, az árnyék, jó levegő és a csomagmegőrző.
• Dátum: 2005. július 28-31.
• Helyszín: Hajdúböszörmény, Fürdőkert
• Jegyek: Bérlet elővételben: 5.500,- Ft
Napijegy: 2.400,- Ft
Napijegy éjféltől: 1.500,- Ft a határon túli magyar fiatalok 50 százalék kedvezményt kapnak.
Fellépők: Neo, Hiperkarma, Depresszió, Kowalsky meg a vega, Hooligans, Kistehén tánczenekar, Amorf Ördögök, KFT
Augusztus 1: Hétfő
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli a Tour de Hongrie
A legnagyobb magyar kerékpárverseny idén ünnepli 80. születésnapját, de nemcsak ez emeli a nyár egyik legjelentősebb hazai sporteseményének rangját.
A nemzetközi verseny augusztus 1-én hétfőn Veszprémben az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, s augusztus 7-én vasárnap Budapesten fejeződik be, a karaván a hat versenynap alatt hazánk szinte valamennyi régióját érintve összesen 700 kilométert tesz meg.
Augusztus 2 : Kedd
Balás Eszter retrospektív kiállítása
Balás Eszter, Munkácsy-díjas képzőművész teljes életművét felölelő kiállítása egy érett és elismert alkotó eddig legnagyobb méretű bemutatkozása az Ernst Múzeumban. Benne megtalálható az összes plasztikai műfaj, az éremtől a kisplasztikákon át egészen a nagyméretű szobrokig. Balás Eszter eddigi munkásságát megismerve korszakok együttélését, összefonódását élvezhetjük az ősi formáktól a legkorszerűbb megoldásokig.
Kisplasztikáin (melynek anyaga legtöbbször kő, bronz, márvány, terrakotta és gipsz), monumentális szobrain kívül a kiállításon grafikai munkái is láthatóak lesznek, mint például legsikerültebb szitanyomat-sorozata, a Rajzok a tudatalattiból, majd árnyék-fotói és computer grafikái is bemutatásra kerülnek, melyek főbb motívumai szobrászati alkotásain köszönnek vissza. Fontos megemlíteni, hogy Balás 21 köztéri alkotása látható Magyarországon, Vietnamban és Dél-Koreában.
Augusztus 3: szerda
Veszprémi Ünnepi Játékok
Veszprém arra készül, hogy az idén megismételje a csodát, hogy a Szentháromság tér kivételes atmoszférájában, az Érseki Palota gyönyörűen kivilágított homlokzata előtt ismét a világzene ünnepelt nagyságait fogadhassa a „királynék városa”.
A tízszeres Grammy díjas Bobby McFerrin lesz az idei év egyik sztárvendége. Bohóckodásai, négy oktávnyi hangterjedelme és a zenei műfajok sokaságát így a korált, acapellát és a komolyzenét is – felvonultató világzenei kalandjai egyéni koncertstílust teremtenek. A Los Angeles Times szerint „a nézőteret ünneplő tömeggé változtatja” komikus fellépésével és a zene iránti imádatával. A világ szinte minden zenei színpadának és közönségének meghódítása után a 2005 évi Veszprémi Ünnepi Játékok egyik kiemelkedő sztárja, akinek előadásán díszletek nélküli, spontán, kalandos és bizonyosan felejthetetlen zenei élményre számíthatunk.
Augusztus 4: csütörtök
6. ARC-kiállítás
Az ARC-kiállítás idei mottója: “Haza. Szereted?”. Az idén hét témában osztanak díjakat a plakátműveknél; a nyertesek számítógépet, laptopot, minicomputert kapnak, illetve például az I Love Hungary téma díjazottja három napot tölthet el Berlinben a Hungarofest vendégeként a 2006. májusi magyar napokon. A videópályázatnál hat kategóriában díjaznak; a legjobbnak 250 ezer forint jár. Emellett támogatói és közönségdíjat is kiosztanak.
Az Orosz Kulturális Évad keretében mutatják be a szovjet időkből való falragaszokat, amelyeket a pályázatra beérkezett hazai plakátokkal együtt állítanak ki a budapesti Felvonulási téren augusztus 4-e és 24-e között.
Augusztus 5: Péntek
Moviemiento
A Moviemiento utazó rövidfilm fesztivál idén indul második körútjára Európában, és augusztus 5-én érkezik meg a Millenárisra.
A fesztiválon azokat az európai rövidfilmeket mutatják be (legyen alkotójuk profi vagy amatőr, műfajilag pedig az animációtól a kisjátékfilmig terjedhet a skála), amelyek belesimulnak a fesztivál idei, a nomád vágyakat körüljáró tematikájába. Nagy öröm, hogy a fesztiválnak Tóth Barnabás személyében magyar résztvevője is van: az ő On a train/Vonaton c. rövidfilmje a fesztivál keretében mutatkozik majd be Berlinben, Krakkóban, Budapesten, Momjan-ban (Istria), Pietrasanta – ban (Olaszország), Marseille-ben és Barcelonában is.
A filmek:
1. On a train, Hungary
2. Lá- bas, Netherlands,
3. Road to happiness, Poland
4. Doll No. 639, Hungary
5. Ego sum alpha et omega, Germany
6. Dos Encuentros, Spain
7. Bob Log III´s Electric fence story, France
8. Sporio, Germany
9. The legend of the scarecrow, Spain
10. El Viaje, Spain
11. The Memory, Poland