Élet-Stílus

Rendkívüli bizottsági ülés a Rába szennyezése miatt

Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága keddi rendkívüli ülésén állásfoglalást fogadott el a Rába folyó és a Kenyérmezei patak szennyezéséről, miután a témában meghallgatta az érintettek tájékoztatását - adta hírül az MTI.

Mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt a rábafüzesi határátkelőhely lezárását is kilátásba helyezték környezetvédők és a hozzájuk csatlakozó Rába menti települések lakói, ha az osztrák ígéretek ellenére nem szűnik meg a Rába habzása.

A bizottság állásfoglalása szerint fel kell gyorsítani a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság korábbi ülésein született döntések végrehajtását, sürgetni kell az osztrák fél által vállalt kutatások lezárást és ennek alapján az érdemi inézkedések megtételét. A bizottság a környezetszennyezés megszüntetésének érdekében fel kívánja venni a kapcsolatot az osztrák parlament környezetvédelmi bizottságával, és kezdeményezi, hogy a határon átnyúló szennyezés megszüntetése érdekében tegyenek közös lépéseket.

A bizottság arra az elhatározásra jutott, hogy amennyiben a Rábán bekövetkezett szennyezés megszüntetésére rövid határidőn belül nem történnek megfelelő intézkedések, akkor az EU környezetvédelmi bizottságához fordulnak az ügy megoldása érdekében.

Az állásfoglalás szerint a bizottság a Kenyérmezei patak szennyezése ügyében felkéri a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy 2005. szeptember 15-éig állapítsák meg a környezetszennyezés tényleges okát, derítsék fel a környezetszennyezőt, azzal szemben a törvény teljes szigorával járjanak el. Felkérik továbbá a szakminisztert, hogy a dorogi égetőművel kapcsolatban tavaly hozott állásfoglalásban szereplő pontok teljesüléséről adjon tájékoztatást szeptember 15-éig.

A Kenyérmezei patak 2005. július 8-án történt szennyezéséről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium írásos tájékoztatójában szerepel, hogy az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség július 8-án kapott bejelentést, mely szerint Esztergom-kertvárosban a csapadékelvezető csatornán keresztül barna színű, gyógyszerszagú folyadék áramlott a Kenyérmezei patakba. A minisztériumi tájékoztatás szerint a szennyezés okozóját nem lehetett megállapítani, ezért a felügyelőség a megyei rendőrkapitányságon feljelentést tett ismeretlen személyek ellen környezetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik