Élet-Stílus

Felkapott témák a kéretlen levelekben is

A Clearswift júniusban azt a spamet ítélte legfurcsábbnak, amely egy keresztény társkereső honlapot reklámozott.

A Clearswift, megjelentette legújabb Spam Index felmérésének eredményeit, amely szerint az elmúlt két évben átalakult a levélszemét összetétele, és háromféle tendencia kezdett kirajzolódni: több mint kétszeresére nőtt az egészségügyi és pénzügyi levelek száma, csökkent a pornográf levelek aránya, és dömpingszerűen jelentek meg, majd tűntek el felkapott „spamtémák”.

2003 júniusában, az első Spam Index megjelenésekor az egészségügyi és pénzügyi levélszemét együttesen az összes kéretlen levél 39 százalékát tette ki; ez az arány mára több mint kétszeresére emelkedett. A számok azt mutatják, hogy a spamküldők megállapodtak a kipróbált és jól bevált pénzkereseti forrásoknál: az egészségügyi és pénzügyi ajánlatoknál. Potencianövelő tablettákat kínálnak, kihasználva, hogy az emberek túl szégyenlősek ahhoz, hogy kényes problémáikat orvossal beszéljék meg, valamint azt, hogy a legtöbben égnek a vágytól, hogy újfajta megtakarítási lehetőségeket próbáljanak ki.

Érdekes tendencia, hogy az utóbbi két évben a pornográf spamek száma a negyedére csökkent: mára alig több mint 5 százalékát adják a kéretlen leveleknek. „Talán nem meglepő, hogy a pornográf levelek száma egyre csökken. Már a legalapvetőbb spam filterek is képesek kiszűrni a szexuális témájú képeket, azonban a hiteles levélnek álcázott egészségügyi termékeket áruló levélszemetet sokkal nehezebb észlelni” – mondta Fórján Tamás, a 2F 2000 Kft. műszaki igazgatója. „De semmi esetre sem dőlhetünk hátra! A vírusok és a kémprogramok ugyanis spameket használnak a terjedéshez, ezért mérettől függetlenül minden vállalatnak átfogó szűrőszoftvert tanácsos telepítenie” – tette hozzá.

A kéretlen levelek forgalmára az utóbbi időben az is jellemző, hogy bizonyos témák alkalomszerűen feltűnnek, jelen vannak egy-két hónapig, aztán szinte nyomtalanul eltűnnek. Májusban például a kutyatartással kapcsolatos spamek terjedtek el, de júniusban szinte egyetlen ilyen típusú levelet sem észleltek. Valószínűleg ugyanez fog történni a júniusban felbukkant levélszeméttel is, amely szivart és egyiptomi lepedőt kínált.

A Clearswift két levelet ítélt a hónap legfurcsább spamjeinek. Az egyik egy keresztény társkereső honlapot reklámozott, amely szerelmet hirdetett azoknak vallásos embereknek, akik magányosan töltötték a Valentin napot, míg a másik hajerősítő krémet kínált, a következő szöveggel: „Tegye erősebbé haját másodpercek alatt!”

A Clearswift júniusi Spam Indexe szerint a luxuscikkek továbbra is népszerűek, és a másolt ékszereket, órákat és ruhákat ajánló spamek száma is növekedett az elmúlt négy hétben. Ezenkívül észlelhetően emelkedett az eBay álhírek mennyisége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik