Szombat : Francia Utcabál
Jules Verne Gyula hivatásos álmodozó és híres táncos volt. Július 16-án idézzük fel e két jó szokását. 2005-ben Verne Gyulára, azaz Jules Verne-re emlékezik egész évben a Francia Intézet. A július 16-i Utcabál is a nagy író szellemiségének jegyében szerveződik. A programok felidézik majd Verne regényeinek varázslatos világát, játékos formában megjelennek majd hősei; Nemo kapitány, Willy Fogg és a többiek. A nézőknek a „80 perc alatt a Francia Intézet körül” című játékban alkalmuk nyílik kipróbálni a híres történetek megannyi különleges találmányát a Nautilus-tól kezdve a holdjáró rakétáig s természetesen mindezt tehetik az 1800-as évek második felének Párizsát megidézve. A Verne-évhez kötődő műsorok mellett 2005-ben is találkozhatunk francia muzsikával, sanzonokkal.
Vasárnap: Ifi úszó Európa-bajnokság 2005
Az 1926-os és 1958-as EB után, a 2006-os EB főpróbájaként, a Hajós Alfréd Sportuszodája ad otthont július 14-17. között az Úszó Ifjúsági Európa-bajnokság versenyeinek (15-16 éves lányok, 17-18 éves fiúk). A korosztály 32. kontinentális seregszemléjétől a sportág honi vezetői azt várják, hogy folytatódik a medálhalmozó hagyomány, és sportolóink a négynapos vetélkedő végén az egyik legeredményesebb Eb-t zárják. Érdekesség, hogy az ifi Eb érmei herendi porcelánból készültek, a versenyekre a belépés ingyenes, jegyet kell viszont váltania annak, aki az úszókat is szállító hajók valamelyikével kíván eljutni a szigetre.
Hétfő: Szekérnyom Fesztivál – A cigányzene útján
A cigány kultúrában igen sok olyan jelképpel találkozhatunk, amely a vándorláshoz: az úthoz, illetve a szekérhez kötődik. Ez a vándorlás – Indiától Délnyugat-Európáig – több mint ezer évet ölelt fel, és több mint tízmillió romát érintett, egyszóval elválaszthatatlan a cigányság sorsától. Ezt tanúsítja a „Szekérnyom” című fesztivál is, amely Pakisztántól a Balkánon át Franciaországig, a szufi qawwalitól a rezesbandákon át a manouche szvingig ízelítőt ad a cigányzene rendkívül sokrétű stílusaiból, és természetesen legjelesebb hazai előadóiról sem feledkezik meg. A Fesztivál július 14-24. között rendezik meg a Művészetek palotája Fesztivál Színházában.
Kedd: Éjjel- nappal fiatalok
Saul Metzstein építészként kezdte pályafutását, majd kifutófiúként folytatta a Trainspotting és a Sekély sírhant forgatásán. Szerencsére felfedezték, hogy a srác többre hivatott, mint a kávé gyors célba juttatására, és lehetőséget kapott egy friss zamatú, alacsony költésvetésű (ez zavarta a legkevésbé, hisz skót) romantikus vígjáték elkészítésére.
Adott négy éjszakai műszakban gürcölő fiatal. Sean kórházi takarító, az üres folyosókon alig találkozik emberrel, Lenny egy telefonos tudakozóban tengeti gátlásos, de szexuális fantáziáktól terhelt hétköznapjait, Vincent árufeltöltő egy szupermarketben, az okos és feminista Jody pedig valami mütyüröket szerel össze. Mindegyikük életéből hiányzik az a nagy-nagy szerelem…(exit.hu) Dátum: 2005. július 19. Időpont: 23:45 Csatorna: M1
Szerda: Street art
A városi köztereken, az épített városi környezetben megjelenő látványvilág, a tömegmédia vizuális termékei mellett legfontosabb meghatározója a világról alkotott képi ítéleteinknek, része mindennapi életünknek. A street art összefoglaló neve azoknak a kreatív, művészeti jelenségeknek, amik az utóbbi évtizedekben, a fejlett urbanizációjú régiókban alakultak ki és terjedtek el, szorosan kapcsolódva különböző zenei, sport, művészeti stb. szubkultúrákhoz, politikai aktivizmushoz. A Millenárison látható kiállítás legfontosabb célja, hogy a mindannyiunk által ismert, és sokszor, sokak negatív ítéleteit, olykor retorziókat is kiváltó jelenséghalmazt úgy tárja a nagyközönség elé, hogy érthetővé váljanak a résztvevők kulturális és művészi motivációi, a művek szociológiai és esztétikai összefüggései, a jelenség történeti és művészettörténeti háttere.
Csütörtök: Pauer Gyula kiállítása
A 2005-ös nyári kiállítási évad egyik kiemelkedő eseményének ígérkezik Pauer Gyula tárlata, melynek során a művész a Műcsarnok összes termében állítja ki életműve reprezentatív, átfogó válogatását. A zavarba ejtő munkák már szerepeltek New Yorktól Sidney-ig a világ számos országában.
Pauer a magyar képzőművészet meghatározó, kivételes alakja. Szobrászként, performerként, díszlet-, jelmez- és látványtervezőként egyaránt nemzetközi szintű, kiemelkedő munkásság az övé, számos köztéri alkotása az emlékműszobrászat megújítását jelenti. A 63 éves szobrászakadémikus legmaradandóbb művészi teljesítménye sajátos PSZEUDO művészetének kialakítása. Film-látványtervezőként többször elnyerve a kritikusok díját, Bereményi Géza Cesar díjas Eldorádójának, a Hídembernek, Tarr Béla Őszi almanachjának, a Kárhozatnak, a világhírű Sátántangónak volt vizuális tervezője. Hozzá fűződik, számos olyan sikeres film megalkotása is, mint Gödrös Frigyes Glamour-ja, Koltai Róbert Sose halunk meg-je, Fehér György Szenvedélye.
Péntek : EFOTT
Az idei évben ünnepli 30. születésnapját hazánk legrégebbi és legjelentősebb hallgatói rendezvénye, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT.
Az idei évben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Valley Hungary szervezésében e vándorrendezvénynek Velence ad otthont. A több mint 140 előadó mellett sport- és kulturális, turisztikai, civil és egyéb programokkal várnak. Fellépők:Tankcsapda, Európa Kiadó, Bikini, Ákos, Junkies, Nyers, Amorf ördögök.