A Mol korábbi 8-10 lehetséges helyszíne közül úgy tűnik a zalai Iklódbördőcén épülhet meg legnagyobb eséllyel a kontinens első 3-5 MW-os geotermikus erőműve, mely a térségben bőven található hévíz hőjét hasznosítaná áramtermelésre. Dr. Kántor Sándor, a Mol külső kommunikációs vezetője elmondta, hogy „ha a környezetvédelmi, vízügyi és bányahatóságoktól megkapják az engedélyeket, szeptembertől egy évig végzik majd a próbatermelést”.
Nem a méret teszi…
konzervatívvá az olajcégeket
Sok „nagy testvér” keresi az olajkorszak utáni túlélési módszereket a megújuló energia világában. A Shell vagy a BP dollárszázmilliókat fektet a napenergia hasznosításába vagy szélfarmokba. „Kisebb” energiacégek is – mint például a norvég Norsk Hydro – látnak fantáziát a szélparkokba, naptelepekbe történő beruházásokban.
A Molnak egyelőre csak egy 2003-ban felavatott, 25 millió forintos napelemes rendszere van, mellyel az M1-es 22. km-én lévő töltőállomásának villamosenergia-igényét fedezi.
Nemzetközi összefogás
Ezen kockázatok költségét csökkentheti a Világbankkal kötendő megállapodás, mely az Amerikai Kereskedelmi és Fejlesztési Ügynökség által a projekt megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére 2004-ben adott 167 ezer dollárral együtt valóságos nemzetközi összefogássá teszi a zalai beruházást.
A Környezetvédelmi Világalap (Global Environment Facility, GEF) még 2003-ban létrehozott egy öt évre szóló 25 millió dolláros programot, kifejezetten a geotermikusenergia-termelés elterjesztésére. Ebből 12 millió dollárt a kockázatkezelésre kíván fordítani az alapot részben kezelő Világbank. Bár a Mol nem mondható tőkeszegény cégnek, a GEF új kockázatkezelési eszközével fontos szerepet játszhat.
Lázi György, a Világbanknak a projekttel foglakozó magyarországi tanácsadójának tájékoztatása szerint, amennyiben a vártnál kedvezőtlenebb teszteredmények születnek, és így romlanak a beruházás előre kalkulált megtérülési mutatói, akkor a program keretében „biztosítás jelleggel” veszteségcsökkentő forráshoz juthat a beruházó. A projekt azért is érdekes, mert a program közepén tartunk (2005), és még egyetlen más beruházás sem jött létre a 29 kelet-közép-európai ill. közép-ázsiai ország számára létrehozott 25 millió dolláros csomag segítségével.
A Mol szerint, ha a tesztek jól sikerülnek, akár 2007-re már üzemelhet is a geotermikus erőmű. Akkor lehet átgondolni, hogy mihez kezd a vállalat – illetve az állam – a meglévő, több ezer meddő szénhidrogénkúttal.
Meddő utak, meddő kutak?
Az egyik fontos tényező a meddőfúrások kezelési és tulajdonjoga. Egy 1990-es rendelet ugyanis megszüntette a szénhidrogén-ipari fúrások állami finanszírozását, és a Mol csak az ezután végzett saját fúrásait, és a 91-ben – a vállalat létrehozásakor – a cégbe bevitt kutak hasznosítási jogát tudhatja magáénak. A korábbi, nem hasznosított fúrások azonban állami tulajdonban maradtak, jelenleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) fennhatósága alatt állnak. A kutak a KVI tulajdonában vannak, ezek kezelői jogainak átadása, a kezelői szerződés megkötése a SZÉSZEK (Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ) egyszemélyi tulajdonában álló Bányavagyon-hasznosító Kht. (BVH) javára még csak most van folyamatban. Egy 2004-es kormányhatározat értelmében ezek hasznosítása, értékesítése és esetenkénti felszámolása (visszaadni a természetnek) a Bányavagyon-hasznosító Kht. feladata lesz.
A jogviszonyok tisztázása után kell majd megvizsgálni, hogy mely helyszínek lehetnek alkalmasak a geotermikus hasznosításra. A lehetséges helyszínek kiaknázására nem sok cégnek lesz esélye, hiszen a magyarországi szénhidrogén-kutatás több évtizede során végzett több ezer kutatófúrásról szóló információ, tapasztalat jogelődjétől, az OKGT-tól „átszállt” a Molra, mely lépéselőnyt – érthető módon – a cég ki kívánja aknázni.
A geotermikus erőművek esetén a működő beruházási tapasztalat hiánya és a hatalmas tőkeigény mellett további költség és hátráltató tényező a már említett víz-visszasajtolási kötelezettség. A hatályos szabályok szerint ugyanis a 2002 utáni termálvíz-kiemelési beruházásoknak a vízbázisvédelem érdekében vissza kell juttatniuk a termelőrétegekbe a kiemelt vizet.
Szita Gábor, a Magyar Geotermális Egyesület elnöke szerint ez nagyon megnehezíti a föld hőjének hazai alkalmazását, s rendkívül megemeli a költségeket. Szita szerint a szabályozáson lehetne lazítani, hiszen a visszasajtolási arány a világban kevesebb mint harminc százalék, s vonatkozó uniós kötelezettség sincs a hazai szigorra, amely „következetlen is”, mivel a korábbi hasznosításokra nem vonatkozik. Ráadásul – Szita véleménye szerint – az érintett vízbázis egyértelműen pozitív mérleget mutat, vagyis nem kerülne veszélybe.
Átlátható szabályozás nélkül nem megy
A környezetvédelmi, bányászati és vízgazdálkodási szabályozás határmezsgyéjén lévő geotermikusenergia-termelésnek is nagy segítséget nyújthatna egy átfogó, tisztázó szabályozás, és egy egyértelmű célokat lefektető megújulós stratégia. Ehhez lehetne igazítani akár egy megújuló energiákról szóló törvényt, amilyen például Németországban működik.
Vass Zoltán, a Megújuló Energia Ipari Társaság elnökének véleménye, hogy „a megújulók használatának relatív újdonságához a magyar szabályozóknak és hatóságoknak sokkal rugalmasabban – nem feltétlenül engedékenyebben – kellene hozzáállniuk, mert a helyi szinten döntést hozó hatóságokat elbizonytalanítják a szabályozási hiányosságok, az elhúzódó és következetlen döntések pedig elijesztik a befektetőket”. A döntéshozók későn eszmélését mutatja japán cégek példája, amelyek 1997-től egy évig próbálkoztak, majd végül elálltak geotermikus beruházási elképzelésüktől.
Magyarország – ahogyan nagyszámú hévízforrásunk is jelzi – nagy lehetőségekkel rendelkezik a geotermikus energia felhasználásában. A mindennapossá vált fürdőzés mellett a földhő energetikai hasznosításának hétköznapivá válása azonban megvalósult példa-beruházások, egyértelmű, támogató szabályozás, valamint hazai és külföldi tőke híján sajnos még a jövő zenéjének tűnik.
