Természetesen nem nehéz kitalálni mire jutottak a kutatók: a Kalahári gyér növényzetű területei teljes mértékben elsivatagosodhatnak a globális felmelegedés miatt. Más kérdés, hogy egyes vélemények szerint a Kalahári homokdűnéi egykoron legalább olyan terméketlenek voltak, mint azt a drámai felmelegedés veszélyeit firtató tudósok most előrejelzik, ráadásul az elsivatagosodás nemcsak a felmelegedésnek köszönhető, hanem a nyugati segélyprogramok révén az elmúlt évtizedekben fokozódó állattenyésztésnek is.
A fokozódó állattenyésztés az elsivatagosodás oka?
Kétségkívül igaz, hogy Afrika belső területeinek klímaváltozása több millió embert érint érzékenyen, hiszen eddig megszokott életmódjuk révén immár nehezen vagy egyáltalán nem tudják magukat ellátni megfelelő táplálékkal. Az ENSZ és több nyugat-európai ország ezért immáron több évtizede olyan segélyprogramokkal segíti a bajba jutott afrikaiakat, melyek megkönnyítik az élet fenntartásához szükséges táplálék előteremtését.
Csakhogy miközben különféle módszerek segítségével a ridegtartásos állattenyésztésbe bevont területek nagymértékben növekedtek, a Kalahári-medence szavannás vidékei egyre inkább elsivatagosodtak. Az állatok által lelegelt növényzetet ugyanis nem tudják pótolni, így a több ezer éves homokdűnék lassan ismét lekopaszodnak és aktivizálódnak. Egy most megjelent tanulmány szerint persze a megállapodott homokdűnék újraindulásának klimatikus okai is vannak, de ahogy azt az ENSZ által, az elsivatagosodás okainak felderítésére létrehozott Millenium Ecosystem Assessment program egyik vezetője, David Niemeijer is hangsúlyozta: a rosszul alkalmazott állattenyésztés is jelentős problémát okoz.
2070-re Kalahári-sivatag
A Kalahári-medence
Mindenestre egy most megjelent oxfordi tanulmány szerint a létező problémák mellett a globális felmelegedés szintén komoly gondot jelenthet Afrikai félszáraz vidékeinek. David Thomas, az Oxfordi Egyetem professzora által a Nature-ben közzétett tanulmány szerint Botswana és Namíbia déli homokdűnéi az elsivatagosodásnak köszönhetően akár már 2040 körül is „útnak indulhatnak”, a Kalahári-medence Angola, Zimbabwe és Zambia által birtokolt részei pedig 2070 körül száradnak ki teljesen.
Thomas a BBC-nek nyilatkozva ugyan szintén elismerte, hogy például Botswana-ban az Európai Unió támogatásának köszönhetően döbbenetes növekedés volt megfigyelhető az állatállományban, hiszen európai segítséggel felszínre kerülhetett a talajvíz, ami megkönnyítette az állattenyésztők dolgát. Csakhogy Thomas szerint nem ezek a programok, hanem a globális felmelegedés lesz a legfőbb oka Belső-Afrika elsivatagosodásának. „A homokdűnék aktiválódása mindenféle nyugati segélyprogramot sikertelenné tehet” – nyilatkozta a kutató.
Újból nomád életforma
Az Oxfordi Egyetemen a modellezés során mintegy 2,5 millió négyzetkilométernyi területet vizsgáltak meg, speciális számítógépes programok segítségével. A program a jelenlegi felmelegedési ütem különféle tényezőit vetítette ki a jövőbe, és alkalmazta azt kifejezetten a Kalahári-medence vegetációjára. Az eredmény szerint 2070-re a talaj nedvességtartalma drasztikusan csökkenni fog, ami a Kalahárit-jellemző szeles időjárás mellett egyértelműen futóhomokos területek megjelenését jelzi előre.
A magasabb átlaghőmérséklet ráadásul esősebb időjárás esetén is nagyobb szárazságot hozhat, mivel a talajból könnyebben elpárolog a leesett csapadék. Így aztán hiába jelzik egyes programok, hogy Afrika belsejében akár több csapadék is eshet a jelenleginél, annak jótékony hatását negatívan kompenzálja az erőteljes felmelegedés. Thomas szerint éppen ezért az sem elképzelhetetlen, hogy az ittélők egy részének vissza kell majd térnie a nomád életformához, amely tulajdonképpen jellemezte a területet az állattenyésztés – nem is olyan régi – elterjedése előtt.
A kérdés azonban továbbra is fennáll: hogyan lehet leghatékonyabban segíteni Zimbabwe 4 millió éhezőjét, hogy a többi közép-afrikai ország (Namíbia, Angola és Zambia) sanyarú sorsú emberéről ne is beszéljünk? Ha immáron a kutatók sem támogatják egyértelműen az állattenyésztés kiterjesztésére vonatkozó fejlesztési terveket, akkor vajon mi a megoldás? Úgy tűnik, a kérdésre egyelőre sem Oxfordban, sem az ENSZ-ben nem tudják a választ.
