Garbage a Pecsában

Ugyanezen a napon a hírügynökségek egy bizonyos Kurt Cobain öngyilkosságának hírét kürtölték világgá. A sors iróniája, hogy a Garbage-ban a dobokért felelős Vig nevét a Nirvana Nevermindjának producereként ismerte meg boldog-boldogtalan.

A két esemény közötti összefüggések sora itt persze véget is ér (vagyis sorról szó sincs), hagyjuk hát az összeesküvés-elméleteket, és nézzük inkább a skót Angelfish egykori frontleánya és a három középkorú amcsi sztárproducer közötti frigy termékét. A bébi első, elhalónak nem nagyon nevezhető életjele a cím nélküli, 1995-ös bemutatkozó album volt olyan slágerekkel, mint az Only Happy When It Rains, a Queer vagy a Stupid Girl.

A többmilliós eladásokat produkáló lemez jól ötvözte Steve Maker és Duke Erikson gitárjait a modern stúdiótechnika vívmányaival, s a kitaposott ösvénytől nem távolodott el a három évvel későbbi folytatás, a találó módon a Version 2.0 címet viselő alkotás sem. A folyamatos turnézás eléggé megviselte a zenekart, így nem csoda, hogy a 2001-es, kísérletezősebbnek szánt beautifulgarbage kissé elvétette az irányt – eddigre már mindenkinek tele volt a hócipője, ráadásul egészségileg sem volt minden (és mindenki) rendben: következett hát egy közel egyéves leállás.

A pihenés aztán jót tett mindenkinek, a 2005-ös Bleed Like Me pedig egy dögös, hangos gitárokkal operáló rockzenekart mutat társadalmilag aktívabb szövegekkel és egy, a Garbage élő inkarnációját jobban megidéző hangképpel. Vagyis olyannal, ami a PeCsában vár ránk. A rock örök.