A gazdasági miniszter az MTI-nek telefonon elmondta: a produkciókat Andy Vajna filmproducer, Steven Spielberg amerikai filmrendező és a 20th Century Fox készíti.
A három megaprodukció forgatása során több ezer munkahely jöhet létre, az ide érkező stábok pedig várhatóan több milliárd forintot költenek majd el Magyarországon. Kóka János véleménye szerint az új filmtörvénnyel, és az engedélyek kiadásának egyszerűsítésével Magyarország az audióvizuális művészetek központjává válhat a régióban.
Míg Vajna és a 20th Century Fox filmjéről egyelőre nem derült ki több, addig Spielberg filmjéről már korábban kiderült, hogy a magyar származású George Jonas regénye alapján készül Budapesten. A Spielberg produkció középpontjában az 1972-es müncheni olimpia alatt izraeli sportolók ellen végrehajtott terrorakció áll majd. A forgatás előre láthatólag július elején kezdődik, de nem mindjárt Magyarországon, hanem először egy másik országban A forgatás két-három hónapig tart, és a közepe felé kezdődik a magyarországi munka.
Fél éve adókedvezménnyel támogatjuk a filmgyártást
A filmgyártás intézményrendszerének kiépítésén és a filmtörvényen túl a kormány jelentős adókedvezménnyel is támogatja a magyarországi filmgyártást már több, mint egy fél éve.
A tavaly ősszel elfogadott jogszabályok szerint amennyiben egy cégnek 1000 forint adózás előtti eredménye van, s ebből 100 forintot filmgyártás támogatására költ, akkor a társasági adóalapja 900 forintra csökken, sőt a 900 forint után fizetendő 144 forint társasági adó is csökkent 100 forinttal. Más szóval 100 forint filmtámogatásért cserébe az államtól 116 forintot „kap vissza”, bár csak a film költségvetésének 20 százalékát teremthetik elő ilyen forrásból. Az új szabályozás nemcsak magát a filmgyártást támogatja, hanem a filmipari beruházásokat is: legalább 100 millió forint értékű fejlesztés esetén 35-50 százalék az adókedvezmény mértéke a földrajzi elhelyezkedéstől függően.
A kormány azt reméli, hogy a kedvezmények nyomán megélénkülő filmgyártásból származó közvetett bevételei (szja, áfa) kompenzálják az adókiesést.