Madártávlatból egy aprónak tűnő színpad előtt nyüzsgő hangyabolyként válik részévé a Kapcsolat koncert forgatagának, melyen az idei világsztár vendég Lionel Richie lesz.
Tavaly még a sokat látott Sting is elképedt az akkor összegyűlt roppant tömeg láttán, bár az angol gentleman onnan az emelvényről nem érezhette át a promó ingyen koncert kelet-európai, potyázós népünnepély jellegét, és persze mindazt, amivel az együtt jár. A felhajtás idén is óriási, így most is biztosan irdatlan emberáradatot babonáz majd meg az aktuális varázsige: Lionel Richie (ingyér)!
A stílus érzelmesre hangolt, hiszen az épp ötvenhat esztendős művészt már a nyolcvanas évek elején a lírák iránti vonzalma csábította szólókarrierre, amit a Commodores együttesben szerzett ismertség addigra már szépen megalapozott. Az énekes-zeneszerzőt ezután olyan dalok tették a szentimentális balladák hercegévé, mint a Hello, a Say You, Say Me vagy az All Night Long, melyek persze ez alkalommal is elmaradhatatlanul megelevenednek majd.
De ezeken kívül is jócskán lesz miből válogatni a repertoárba, hiszen a ma is aktív pályát temérdek sláger (és melléjük nagy halom zenei díj és cirka százmillió eladott album) szegélyezi. Lionel Richie fellépése tehát Elton John és Fullánk úr után is hatásos ajándék, amit óriáskivetítők, korszerű látvány- és hangtechnika tesz majd nagyvonalúvá. A habcsók: a gigantikus szabadtéri rendezvényen énekelni fog az összes megasztár, Richie “előhangja” pedig a reggae-legenda Jimmy Cliff lesz, aki a legújabb lemezét mutatja be.
– Laczkó Krisztián –