Élet-Stílus

Életben maradhat a Szimpla kert

A tavaly virágzásnak indult, Kazinczy utcai romházakban üzemelő, kiülős mulatók: a Szóda udvar, a Mumus, és a Tetthely idén nem nyithatott ki. A Szimpla kert, az utolsó talpon maradó szórakozóhely, azonban megállapodott a környékbeli lakókkal, így végül mindenki jól járhat.


Romkocsma vagy művelődési ház?

Az üzemeltetők tiltakoznak a romkocsma név használata ellen , ahogy az a Szimpla meghatározásaként a köznyelvbe és a médiába beépült. Ez sokkal inkább egy közösségi tér, privát művelődési ház – büfével. Amellett, hogy a kertmoziban művészfilmeket vetítenek, rengeteg kulturális programot szerveznek saját pénzből. A csocsó- és pingpongasztalokon pedig szinte ki sem hűl a labda. Idén nyárra még gyermekprogramokat is szerveznek, amelyeken a környékbeli szülők otthagyhatják csemetéiket déltől hatig, hogy tartalmasan töltsék el idejüket.


Idén olyan kultikussá vált szabadtéri szórakozóhelyek szűntek meg, mint a Ráckert, a Szóda udvar, a Mumus, vagy a Tetthely. Ezek után a mulatók zsászlóshajójának fennmaradása is kétségessé vált.

A többi, hetedik kerületi hely megszüntetése szimpla ügy volt. Az önkormányzattól bérelt romházakat ugyanis egyszerűen nem adták ki idén. A műfajteremtő Szimpla kert azonban keményebb dió. A Kazinczy utcában lévő házat ugyanis az üzemeltetők magánszemélytől bérlik. A rendszabályozás azonban itt sem maradt el. Új korlátozással a kerület vezetői a nyitva tartást éjfélig engedélyezték, majd miután ezt a Szimpla nem tartotta be, a roló végleges lehúzásával fenyegették meg. A bezáró határozat ellen fellebbeztek, amit – talán a 2700 aláírásnak is köszönhetően – az önkormányzat el is fogadott. Az éjféli zárórát meghatározó korláttal úgy tűnt, hogy a gyors vég helyett a lassú elvérzést választhatják.

Gauder Márk, a Szimplát üzemeltető társaságok egyik ügyvezető igazgatója a FigyelőNetnek elmondta, hogy az elmúlt napokban sikeresen lezárultak a tárgyalások a zaj miatt panaszkodó szomszédos lakókkal, és megegyeztek abban, hogy ameddig nem sikerül megnyugtatóan rendezni a hangszigetelést, addig nem lesznek éjfél után zenei programok. A lakók pedig beleegyeztek, hogy az idén életbe léptetett éjféli nyitvatartási korlátozást az önkormányzat feloldja. A paktum egyelőre csak szóban jött létre, de az elkövetkező héten a szerződést is aláírják. A hetedik kerület polgármesterének korábbi szavai alapján az önkormányzat vélhetően elfogadja a megegyezést.

Nem szívesen kezdenék nulláról

Bertényi Gábor, a Szimpla másik ügyvezetője szerint jelentős összegeket fordítanak saját szervezésű programokra, amelyekkel csak igen jó esetben érik el a nullszaldót. Éppen ezért lenne számukra fontos, hogy éjfél után is szerezhessenek bevételeket, különben lassan, de biztosan ellehetetlenedik a működésük. Eddig is kénytelenek voltak különböző vészforgatókönyveket kidolgozni arra az esetre, ha tényleg nem sikerül megegyezni a záróra kitolásáról. Az ügyvezető elmondta, hogy több kerületben fajánlottak már ingatlanokat nekik, de a lehetőségen egyelőre még nem gondolkoztak el komolyan, mert ha van rá mód, nem szeretnék ismét nulláról elkezdeni.

Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere elmondta, hogy bár személyesen kedveli a Szimpla kertet, és fontosnak tartja a működését, de ha a panaszok egy bizonyos szintet elérnek, neki a lakók érdekeit kell szem előtt tartania.

Életben maradhat a Szimpla kert 1

Szimpla kert (Forrás: Szimpla.hu)

Mindemellett úgy véli, hogy az éjféli korlátozást fel lehet oldani. Ha a zenés programok és a mozi zajterhelése nem haladja meg a megengedett szintet, és a lakók is hozzájárulnak a meghosszabbított nyitva tartáshoz, akkor semmi akadálya a megszorítás megszüntetésének.

A polgármester szerint problémát jelent az is, hogy a romházakban üzemeltetett szórakozóhelyek az ingatlant csak bérlik, és nem terveznek hosszabb távra. Ennek megfelelően nem fektetnek be a hangszigetelés megoldásába.

Szimpla udvar, rendes ház
Életben maradhat a Szimpla kert 2

Szimpla kertmozi (Forrás: Szimpla.hu)



A Szimpla szervezői elmondták, hogy ők hosszú távra kötöttek bérletet, és ennek megfelelően hosszú távúak az elképzeléseik is. A hangszigetelést hamarosan megoldják, és csak ezután fognak zenei programokat szervezni. Mindemellett a környék vonzerejéért is igyekeznek többet tenni. Szimpla udvar, rendes ház címmel pályázatot hirdetnek, amelyben a résztvevő házak virágokat kapnak a Szimpla kerttől, amellyel feldíszíthetik udvarukat. Ezután július 1-jén a zsűri kiosztja a legszebb udvarnak járó, 150-200 ezer forintos fődíjat. A hosszabb nyitva tartás idejére újra szolgálatba állítják a Bagolykommandót is, amely keretében biztonsági őrrel megerősített, több nyelven beszélő fiatal lányok járják az utcát és szórólappal, élő szóval intik majd csendre az utcán vonuló csoportokat, ahogy azt tavaly is tették.

Ezekkel a lépésekkel remélhetőleg sikerül majd meggyőzni a lakókat, hogy valóban fontos és értékes a kerületben a működésük, és a szomszédokat sem fogják zavarni. A legfontosabb pedig talán az, hogy elindult a párbeszéd, és nem hatóságokon, fenyegetéseken keresztül rendezik közös ügyeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik