Élet-Stílus

Koncertjegyet is árulnak a lottózókban

A Szerencsejáték Rt. beszállt a koncertjegy üzletbe. A lottózókban már a Neoton-buli jegyeit is megvehették, amelynek szponzora is az állami cég – adta hírül a Népszabadság.

A jegypiac szereplői szerint az alacsony profitlehetőségek miatt az Szerencsejáték Rt. (SZ Rt.) csak veszíthet az új irányvonalon, még akkor is ha koncertszervezők szerint óriáscég nem éppen tisztességes módszereket alkalmaz. Kifogásolták például azt is, hogy az általa szponzorként támogatott koncertekre, mint a Neoton-koncert belépőinek eladására kizárólagos jogokat szerez.

Somorai László, az SZ Rt. kommunikációs igazgatója a Népszabadságnak elmondta, hogy cége valóban szponzorál néhány eseményt, amelyekre jegyet is ad el, de kizárólagosságról szó sincs. Szerinte különösen vidéken lehet nagy érdeklődés jegyeikre, hiszen így csak egyszer kell a fővárosba utazni, a jegyet pedig a helyi lottózóban tudják megvenni. Idén már a Sziget Fesztiválra, a Neoton és az Illés-együttes koncertjeire is lehet jegyet venni náluk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik