A Star Wars utolsóként elkészült, harmadik epizódja 113 millió dolláros büdzséből készült. A bemutatót óriási érdeklődés előzte meg. Itthon már a bemutató előtt megdöntötte az eddigi hazai jegyeladási rekordokat az új epizód. “A Duna Plazában a csütörtök éjféli vetítésre 2200-an voltak kíváncsiak” – tudtuk meg Ádám Bernadettől, a filmet forgalmazó Intercom sajtófőnökétől. Csak összehasonlításképpen, a Gyűrűk Ura harmadik részének éjszakai vetítésére “mindössze” 1500-an váltottak jegyet.
“Nem kell jobb példa arra, hogy a kalózmásolatok hogyan teszik tönkre a mozifilmek varázsát.” – jelentette ki Dan Glickman a MPAA elnöke “A rajongók napokat állnak sorban a jegyekért, hogy láthassák kedvencüket, a neten pedig már forog az igénytelen minőségű kalózmásolatok csere-beréje.”
Nem a Revenge of the Sith az első olyan film, amelyet a premier napján már feltettek a kalózok a netre. Néhány évvel ezelőtt a Terminator aktuális folytatása ugyancsak premier előtt jelent meg a világhálón, komoly veszteségeket okozva a film készítőinek.
A stúdiók azon aggódnak, hogy a filecserélő programok már nem csak a könnyűzenei piacra gyakorolnak negatív hatást, hanem a filmbevételeket is fenyegetik. Az illegális letöltések száma a szélessávú technológia, a file-cserélők és a háttértároló kapacitásnövekedése miatt ugrásszerűen megemelkedett. A kalózkodás pedig, mint valami modern divatos sport egyre jobban elharapózik a neten.
Minden szigorítás, a számtalan megindított szerzői jogi per ellenére a különböző jogvédő szervezetek szinte semmit sem tudnak tenni az illegális fel- és letöltőkkel szemben.
A Reuters szerint ugyanakkor két különböző példány szivároghatott ki – az egyik felső részében terjedelmes számláló fut, ami arról árulkodik, hogy ez a kópia belső körökből szivároghatott ki.
Bemutató után
A május 19-i magyarországi bemutató napján a filmet 30 133 fővárosi néző látta, ami 55 százalékos kihasználtságot 28.7 millió forint bevétlet jelent a moziknak. A fővárosi mozik átlagos kihasználtsága egyébiránt 20 százalék körülire tehető. Messze lemaradva a csütörtöki bemutatótól áll a StarWars II. 21 964 nézős, majd a Shrek II. 18 686 első napi nézettsége.
Országosan 57 ezren látták a filmet a bemutató napján. Ezt csak a Mátrix II. bemutatója tudta valamennyire megközelíteni 42 ezer nézővel – közölték az Intercomnál.