Élet-Stílus

Minden második szoba kiadó

A magyar szállodák idei első negyedéves teljesítménye felemásra sikerült Miközben a vendégéjszakák száma komoly előrelépést mutat, a szállodai szobák több mint fele még így is üresen pangott.

A hazai szálláshelyek 46 százalékos szobafoglaltságról számoltak be az idei év első három hónapjában – derül ki a Központi Statisztikai hivatal jelentéséből. Kapacitáskihasználtság terén a fővárosi négy- és ötcsillagos szállodák teljesítettek a legjobban (53-56 százalék), a legtöbb üres szoba a balatoni háromcsillagos hotelekben maradt, a kihasználtság e körben alig haladta meg a 30 százalékot.

Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára az idei év első negyedévében 13 200 forint volt, ami jelentősnek számító, 1300 forintos emelkedést jelent 2004 azonos időszakához képest. A négycsillagos szállodák 11 800 – 12 900 forintos, a háromcsillagos egységek 4300–8400 forintos átlagárat érvényesítettek. A viszonylag alacsony kapacitáskihasználtság miatt egy kiadható szállodai szobára átlagosan bruttó 6100 forint jutott, ami folyó áron 700 forint emelkedést mutat a 2004. januári–márciusi értékhez viszonyítva.

A kiadható szobára eső szállásdíj bevétel a csillagok számának és a területi elhelyezkedésnek megfelelően jelentősen
különbözött. A háromcsillagos szállodákban 1300 és 3500 forint között változott, a budapesti ötcsillagos egységekben meghaladta a 15 ezer forintot.

A 2004–es év első negyedévéhez képest dinamikusan emelkedett a vendégéjszakák száma az idei év első három hónapjában. Az átlagos 9 kilenc százalékos növekedés leginkább a budapesti szálláshelyeknek köszönhető, kevésbé jól teljesítettek a kelet-magyaroszági vendéglátósok és a balatonpartiak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik