Habár eddig szinte mindig a legtöbb jelöléssel rendelkező film nyerte az Oscart, idén Clint Eastwood – “mindössze” 7 jelölést kapott – Millió dolláros bébije vitte el a legjobb filmnek járó szobrot Scorsese 11 jelöléssel versenybe szálló Aviátora elől. A korábbi Piszkos Harry mindemellett nem csak a fődíjat söpörhette be, hanem nyert szinte az összes kategóriában. Megkapta a legjobb rendezőnek járó szobrot, s ezzel rácáfolt egy Oscar-hiedelmre, miszerint ez az idén már jár Scorsese-mesternek. A film sztárjai a legjobb mellékszereplő (Morgan Freeman) és a legjobb színésznő (Hillary Swank) kategóriában is taroltak.
A két film közti verseny esélylatolgatásakor a kritikusok szerint a győztes mellett leginkább az szólt, hogy a hidegebb Aviátor mellett a Millió Dolláros Bébi sokkal érzelemgazdagabb, megérintőbb történet. Ráadásul az eddig 3 Oscart begyűjtő Clint Eastwoodot Hollywood jobban szereti, mint Scorsesét, akinek még egyszer sem sikerült díjra váltania jelöléseit.
Clint Eastwood
Az est nagy részében pedig úgy tűnt, hogy az idei az Aviátor éve lesz. Majdnem minden kategóriában díjat nyert, amelyben indult. Először Cate Blanchett kapta meg az akadémia kitüntetését Katharine Hepburn megformálásáért, de begyűjtötte a vágásért járó aranyszobrot és a technikai elismeréseket is. Az utolsó félórában kiosztott döntő jelentőségű akadémiai díjaknál azonban már nem szólították az Aviátor alkotóit.
Anette Bening most sem nyert
Hiába drukkoltunk a Szabó István filmjében nyújtott alakításáért jelölt Annette Beningnek, aki bár megnyerte a Golden Globe-ot, az Oscart nem sikerült hazavinnie. Kísértetiesen hasonló módon ugyanis az akadémia ismét Hillary Swank színészi játékát tartotta a legjobbnak, mint amikor 1999-ben Beninget az Amerikai szépség női főszereplőjeként jelölték Oscar-díjra. Így ismét megbirkózhatott a hollywoodi színésznők legnehezebb feladatával, azaz, hogy ne mutassa csalódottságát a kameráknak, amikor kiderül, hogy nem ő nyerte a díjat.
Megénekeltette és megríkatta a közönséget
A legjobb férfi főszereplő esetében viszont nem történt meglepetés. Mindenki Jamie Foxxszot várta befutónak, a közelmúltban elhunyt fekete zenész, Ray Charles megszemélyesítéséért. Az est házigazdája Chris Rock meg is jegyezte korábban, ha nem Foxxnak ítélik a díjat, közbe fog lépni, akármilyen következményei is legyenek. A komikusnak azonban nem kellett közbelépnie. Jamie Foxx átvehette a szobrot, kicsit Ray Charlest megidézve megénekeltette a közönséget, majd megríkatta, amikor halott nagymamájáról mesélt.
Emberközeli rajzfilmfigura
A show-t a szervezők idén megpróbálták egy kicsit emberközelibbé varázsolni. Ennek részeként szerepelt idén először házigazdaként Chris Rock, aki kis riportfilmet is készített egy moziban, amelyből kiderült, hogy a közönségből szinte senki nem látta a fő díjakért induló filmeket. A gála elején pedig beszólt egy kicsit Bush elnöknek, Halle Berrynek és Jude Lawnak is. Az est többi részén viszont nem nagyon csillogott. Természetesen most is megemlékeztek a külföldön harcoló amerikai katonákról és a tavaly elhunyt hollywoodi csillagokról. Az díjátadók között Julia Roberts, Sean Penn és Pierce Brosnan mellett ezúttal animációs figura is szerepelt, Edna Divat a Hihetetlen családból, aki a legjobb látványvilágért járó díj átadásakor segédkezett.
Millió dolláros bébi
Az aranymálna
Halle Berry idén nem zokogott, sőt még nevetni is tudott magán, amikor megköszönte a Catwoman alkotóinak, hogy szerepelhetett ebben a borzasztó filmben. Ugyanis ő kapta a legrosszabbaknak járó Aranymálnát. „A csúcson voltam és most mélyre kerültem” – parodizálta a színésznő beszédében a 2002-es Oscar-ceremónián elzokogott beszédét. A legrosszabb színész ezúttal George Bush volt, aki egyben a legrosszabb párnak járó díjat is bezsebelhette Condoleezza Rice oldalán a Fahrenheit 9/11 című kampány/dokumentumfilmben.